in , ,

Üzenet Hardy Mihálynak: befogod a pofád, elvtárs! Ez már nem a ti országotok!

Csitt

Kedves Olvasóink!

 

Tudni kell, mit művel az ellenség, ezért olvasni is kell őket.

Olvassák hát Hardy Mihályt, kibújt ugyanis a kommunista  a szög a zsákból:

 

Klubrádió, Hardy Mihály:

Magyarország államformája a suttyó tahóság

Tizenhárom év kormányzati ámokfutás után lehet itt gyurcsányozni, brüsszelezni meg sorosozni, de fölösleges.

 

 

„Az orvosi kamara nem tett mást, mint a maga, igencsak korlátozott eszközeivel megpróbált szakmai vitát folytatni a területet éppen felügyelő zsaruminiszter egyik beosztottjával. Nemhogy süket fülekre találtak a szakmai érveik, hanem egyenesen klasszikus maffia-leszámolás lett belőle: ha nem adjátok be a derekatokat, akkor tönkreteszünk benneteket, és még örülhettek, ha nem kaptok golyót a hátatokba!

Egy normális országban az emberek életével és vagyonával foglalkozó szakemberek számára kötelező a kamarai tagság. Méghozzá három területen: ezek az ügyvédek, az építészek és az orvosok. A kamarai tagság egyfajta társadalmi minőségbiztosítás, hogy nem forgatnak ki a vagyonunkból a zugügyvédek, hogy nem szakad a fejünkre a lakóház és hogy meggyógyítanak, ha kórházba kerülünk. Mostantól ez utóbbira nincs garancia. Ezentúl akár egy üzbegisztáni orvosi egyetemen szerzett diplomával és egy rozsdás szikével is meg lehet műteni magát Pintér Sándor belügyminisztert is, ha egyszer éppen úgy hozza az élet. Persze tudjuk, hogy nem hozza így; a belügyminisztert megvédi az elitkórház biztonsága, a kórházi fertőzés és a műhiba csak a pórnép jussa.

Tizenhárom év kormányzati ámokfutás után lehet itt gyurcsányozni, brüsszelezni meg sorosozni, de fölösleges. Ezt a csődtömeget pontosan tudjuk, hogy kik hozták össze. A példastatuálás üzenete is egyértelmű: vagy befogod a pofád, vagy eltaposunk!

A másik rémületes üzenet pedig a rendszerszintű tudás- és tudományellenesség. Még a végén az alaptörvényükbe is beleírják: Magyarország államformája a suttyó tahóság…”

 

– röfögte mindezt Hardy Mihály elvtárs a Klub rádióban!

 

 

Sebaj, legalább kibújt a kommunista szög a zsákból.

Üzenet Hardy Mihály elvtársnak: befogod a pofád! Ez nem a ti országotok többé! A Rendszerváltoztatás befejeződött. Bár van még dolgunk a bíróságokon és itt-ott, ahol komcsi vamzerek működnek (pl. az oktatásban), de a lényegét tekintve, alapjaiban véve alkotmányosan 2010-ben a Rendszerváltoztatás befejeződött és magadfajta ócska komcsi elvtársaknak nem osztunk lapot! Értem? Itt maximum te vagy a suttyó!

Kormányoztatok ti már eleget, most mi jövünk, legalább 30 évig! Szóval csend legyen addig!

Na, pá!

 

mindenszo.hu

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Philip kiakadt az EU-s vezetőre: figyu, Fogtündér! Elbábozom!

National Review: hiba lenne azt feltételezni, hogy Magyarország magára maradt volna békepárti álláspontjával