in ,

Ujhelyi Istvánnal nem kell foglalkozni

Felesleges

Most azért írunk, hogy elmondjuk: Ujhelyi Istvánnal nem kell foglalkozni.

Magától ilyen. Ő minden reggel felébred, tükörbe néz és megállapítja: Ma is Ujhelyi István leszek!
Épp elég nagy baj ez neki.
Ezért felszólítunk mindenkit, hogy ne foglalkozzon vele!
Ne menjen a közelébe, ne nézzen a szemébe, ne írjon róla, ne alkosson véleményt róla, mert Ujhelyi Istvánnal innentől fogva teljesen felesleges foglalkozni (korábban is az volt).

Ugyanis totálisan lényegtelen, hogy Ujhelyi István mit mond. Ha mond valamit, másnap ugyanúgy felkel a Nap, ráadásul úgyis az ellenkezője fog történni annak, amit mond.

Nem kell vele foglalkozni. Nemhogy nem egy történelmi személyiségről van szó, még csak egy széljegyzet sem lesz sehol, semmikor. Akkor sem, ha hazaáruló. Ő még hazaárulásában is teljesen lényegtelen, jelentéktelen. Pont olyan jelentéktelen, mint egy, a víz alatt elengedett halk fing.

 

Fogadjuk őt megértéssel és egyszerűen hagyjuk figyelmen kívül minden megnyilvánulását, hiszen a Biblia is megmondta: “Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”
Hagyjuk őt békén. Attól talán megnyugszik. Hozzuk tudomására teljes jelentéktelenségének kegyetlenül őbelé nyilaló tényét.

mindenszo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A rendőrség feladta: Amszterdamban eljön a pokol az éj beálltával

Tusványosi Keménymag – a ’68-as generáció már semmire sem alkalmas