Támogatás
kedd, október 8, 2024
Támogatás
Támogatás

Ujhelyi és az MSZP a politika szemétdombjára tart

a
0 komment 1 megtekintés

Ujhelyi István, országunk szégyenére az MSZP európai parlamenti képviselője megint rátett egy lapáttal. Az ATV Egyenes Beszédében hétfő este ismételten bebizonyította, hogy egy szavát sem lehet elhinni. S ha egy bizonyítottan hiteltelen, visszaesőként hazudozó fráter ilyen sokáig tagja lehet egy pártnak, sőt abban vezető tisztséget is betölthet, akkor az magára a pártra nézve is szegénységi bizonyítvány. Sőt, jó alap az általánosításra, hogy nemcsak a szocik egyes képviselői, hanem a párt egésze is szavahihetetlen. Nem csoda, hogy a közvéleménykutatásoknál olyan gyalázatos eredményt érnek el, mint amilyet hosszú ideje mérnek velük kapcsolatban.

A téma természetesen a migráció, a kerítés és azon belül Ujhelyi István szerepe. A bukott miniszterelnök-jelölt, Botka László egyik legjobb barátja, legközelebbi munkatársa nagy felháborodással adta elő a következőket szerdán este. „Hogy ilyen színtisztán, kendőzetlenül hazudjanak és hamisítsanak, az félelmetes. 3-4 napon keresztül mindenütt magamat láttam a címlapokon, méghozzá egy erővágóval és azzal a képaláírással, Ujhelyi István arra biztatja a pártját, hogy ezzel az erővágóval vágják át a déli határzáron a kerítést. Ezzel egy baj van, hogy ez egy 2014-es fotó. Az orbáni kerítésépítést jóval megelőzően [készült].” Majd gyorsan hozzátette a magyarázatot. „Az esemény, amikor ezt az erővágót átadtam a párt vezetőinek arról szólt, hogy majd bontsuk le együtt azt az ideológiai, illiberális vasfüggönyt, amit az Orbán-kormány épített az Európai Közösség és Magyarország közé.”

 

 

Eddig rendben is lenne. Az otrombaság ezután következik. Annál a résznél, amelyet Ujhelyi „elfelejtett” elmondani. Amit a hitelesség kedvéért nekünk kell hozzátenni.

Lehet ugyanis, hogy ez egy 2014-es felvétel. Csakhogy Ujhelyi István a Facebookon rendszeresen ír vasárnapi nyílt leveleket. Ez történt 2015. június 21-én is. Sőt, ezen a vasárnapon a szeged.hu, a város, tehát a Botka-féle elvbarátok által üzemeltetett önkormányzati portál is közölte az aktuális nyílt levelet az ominózus fotóval. (A levél itt olvasható) Az írás címe: Ujhelyi: „Ideje lett a hidegvágónak”. Ebben a nyílt levélben elmondja Ujhelyi, hogy a korábbi beszéde mostanra aktuálissá vált. „Úgy látszik, mára nemcsak jelképesen jött el az ideje a hidegvágónak.”

Félreértés legfeljebb Ujhelyi képviselő esetében állhat fenn, aki anélkül vádaskodik, hogy elmondaná a története egészét. Vagyis a teljes igazságot. Azt nevezetesen, hogy ő bizony nemcsak a jelképes kerítést akarta átvágni, hanem – néhány hónappal később – a határon épült fizikai határzárat is.

Ujhelyi tehát kizárólag magának köszönheti, hogy napokon keresztül ő szerepelt a címlapokon a kanárisága, nagyméretű erővágóval. S természetesen a hozzá tartozó szöveg is megfelelt a valóságnak, miszerint arra bíztatja a pártját, hogy akár a képen a kezében tartott erővágóval is átvághatják a kerítést a déli határszakaszon.

Nem a kormánymédia hazudott tehát, amit oly szívesen szidalmaz Ujhelyi – ezúttal is alaptalanul –, hanem ő maga. És nem kicsit. Ráadásul úgy, hogy tudván tudja, minimális az esélye annak, hogy pillanatokon belül nem derül ki az igazság. Veleszületett arcátlansága azonban oly mértékű, hogy ez a körülmény egyáltalán nem érdekli. A matekja szerint valószínűleg többen háborodnak fel az adásban odafröccsentett hazugsága hallatán, mint ahányan esetleg szembesülnek az igazsággal. Ujhelyi ott tart, hogy neki már ez a számokban nehezen kifejezhető picinyke nyereség is többet jelent, mint az a hatalmas erkölcsi kár, amit ezzel a valótlan állításával magának és a pártjának, a „demokratikus” oldalnak okoz. Ez azonban a szociknál, a libsiknél nem számít.

Ismerik a viccet? Ugye, a kérdés az: – Honnan lehet tudni, hogy egy MSZP-s hazudik? Válasz: – Mozog a szája!

Ujhelyi ezzel a kis televíziós performanszával is sokat tett azért, hogy az MSZP-t a választók végképp a politika szemétdombjára hajítsák.
(leander.blogstar.hu, Horváth K. József)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.