in ,

Demeter Márta karrierjének vége – Kövér László javaslatot tesz Demeter Márta kizárására a Honvédelmi és rendészeti bizottságból

Amint azt megírtuk: nem áll jól Demeter Márta szénája

Demeter Márta

Amint azt megírtuk: nem áll jól Demeter Márta szénája. Kövér László javaslatot tesz a képviselőnő kizárására a Honvédelmi és rendészeti bizottságból, miután így döntöttek a soron kívüli házbizottsági ülésen. Ha az Országgyűlés is megszavazza, kizárják Demeter a  bizottságból.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal megküldte az Országgyűlés elnökének a Demeter Márta képviselőre vonatkozó – korábban a házelnök által kezdeményezett – nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárás eredményeként készített biztonsági szakvéleményét, amely a képviselő személyében nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg.  Ennek értelmében a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény bekezdése alapján – haladéktalanul meg kell szüntetni a képviselőnek az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságában betöltött alelnöki tisztségét és tagságát, kivéve, ha az Országgyűlés a kockázati tényező ellenére annak fenntartása mellett dönt. Demeter Márta bizottsági tagságának kérdésével a Házbizottság a mai soron kívüli ülésén foglalkozott, amelyen azonban az ellenzéki frakciók képviselői nem vettek részt. A házelnök Demeter Márta Honvédelmi és rendészeti bizottsági alelnöki tisztégéből és tagságából való felmentésére tesz javaslatot. E javaslatról az Országgyűlés várhatóan a tavaszi ülésszak első ülésnapján, 2019. február 18-án dönt.

(forrás:pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hoppá! – Jó hír a magyaroknak – Már idén júliustól életbe lépnek a legfontosabb családtámogatási intézkedések

Agysebészek – Másfél hét alatt kilenc templomot ért támadás Franciaországban – Na vajon miért?