Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

Új információk az SZFE-ből : „én azt hallom, hogy eléggé komoly feszültségek vannak odabent most már…”

0 megjegyzések 4 megtekintés
A kancellár leszögezte, hogy előbb-utóbb minden egyetemi polgárnak nyilatkoznia kell majd, hogy együttműködik-e az új vezetéssel.

Én azt hallom, hogy eléggé komoly feszültségek vannak odabent most már” – nyilatkozta az Inforádiónak Szarka Gábor, a Színház-és Filmművészeti Egyetem kancellárja. Megerősítette, hogy továbbra sem próbálnak majd erőszakkal bejutni a diákok által elzárt egyetemre. Elmondása szerint most azon dolgozik, hogy megadja az esélyt „azoknak a fiataloknak, akik esetleg már meggondolták magukat, vagy nem is vettek olyan intenzíven részt, vagy csak egyszerűen egyfajta álszolidaritásból, vagy rosszul értelmezett szolidaritásból tartanak még ki emellett a dolog mellett”, hogy elvégezhessék a félévet.

A kancellár leszögezte, hogy előbb-utóbb minden egyetemi polgárnak nyilatkoznia kell majd, hogy együttműködik-e az új vezetéssel. Azt is mondta, hogy veszélyben van a félév érvényessége, mert október elseje óta felelős vezető nem ellenőrizte az egyetemen folyó oktatást.

Azért kellett meghosszabbítani az őszi szünetet az egyetemen, mert az épületeket elfoglaló diákok a karbantartókat sem engedték be, és azokat sem, akik fertőtlenítették volna az épületeket” – indokolt Szarka Gábor. Hétfőtől viszont valószínűleg újraindul az oktatás – derült ki.

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.