„Az igazi kérdés itt az és erre mindjárt bővebben is kitérek, hogy ezek a szabadságharcos színészek miért fogadják el a diktatúra busás szerepeit, amelyeket megelőzően, közben és utána a véres elnyomásról üvöltöznek hisztérikusan és még inkább az, hogyan kaphatják meg ezeket a szerepeket, de mondom, erről egy kicsit később. Előtte érdemes azt is felidézni, hogy ezek, és specifikusan ezek a közéleti viták pontosan azért robbanhatnak ki, mert a balos éttermiségnek hiányérzete van. Ugye ők azt szokták meg egészen 1945 óta, hogy egészen egyszerűen ők szarják a spanyolviaszt. Nem csupán ők mondták meg, mi a jó és mi a szemét, de ennél is nyilvánvalóbb volt a helyzet: kizárólag az juthatott lehetőséghez, aki megfelelő elvtárs volt. Fábry Sándornak van különben erről egy remek helyzetelemzése, amiben elmondja, hogy persze voltak remek szakemberek a szocializmus filmművészetében is, valamint egészen kiváló színészek, de egyfelől az 1990 előtti magyar film messze túlértékeltebb annál, mint amit érdemelne, másrészt az olyan rendezők, mint mondjuk Bacsó Péter, egyszerű politikai megbízottak voltak, filmnyelvben nem sok újdonságot felmutató, ámde már a felszínen is megbízhatóan összekacsintó elvtársak.
Aztán 1990 után nagyon kis mértékben, majd 2010 után azért valamelyest érezhető módon elkezdett fogyni a levegő a mindenkori, csodálatos, lenyűgöző, természetesen javarészt komcsi magyar filmkészítők körül és előfordult olyan is, hogy valóban szakmai alapon készültek filmek, nem azért, mert anno Kádárral fröccsöztek. Tudják, ez az a helyzet, amikor a fingszagról csak kiderül, hogy az büdös és nem veregetik meg érte minden esetben egymás vállát. Hiszen a fingszag csak fingszag. És ezt nem hogy nem tudják hova tenni az elvtársak, de rettentően dühösek, csalódottak és frusztráltak miatta. Hát hogy lehet az, hogy ami az övék – hiszen az övék, hosszú évtizedeken keresztül így volt ez -, arról más is véleményt mondhat, horribile dictu más is lehet alkotó? Mi a következő?! Ez, kérem, tényleg diktatúra.
Egyszerűen megszokták, hogy csak nekik van igazuk, csak az a szép, amit ők annak tartanak, csak az az értékes, amire ők engedélyt adnak. Aki a kör tagja, ugye, mindegy, mennyi idős, nem kellett ehhez feltétlenül az alapokat a kádárizmusban megszerezni, az elitizmus akkor is tovább él, ha az utódoknak már nem azok a feltételeik, mint a korábbiaknak.
Na, hát ez az igazi problémájuk. Hogy nem az övéké és kizárólag az övéké a passzátszél.
De van itt egy gondolatmenetemet lezáró, mondhatni fő, lényegi kérdés: miért foglalkoztatja a magyar állam ezeket az embereket? Ők harsogják a piac mindenségét, tessék belőle megélni. Diktatorikus a magyar rendszer? Rendben, érezzék is akkor. Miért adunk azoknak lehetőséget, akik ezek után belehánynak a kezünkbe? Miért etetjük azokat, akik a legkitartóbb ellenségeink, gyűlölködőink? Végre-valahára, 2023-ra elgondolkozhatnánk azon, hogy ezeknek az embereknek nem adunk lehetőséget. Na, lehetne valami ilyesmit?”
– írja Trombitás Kristóf.
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
