in ,

Tombol a csürhe Franciaországban – Macron megbukhat

Polgárháborús helyzet Franciaországban

Polgárháborús helyzet alakult ki Franciaországban, miután Emmanuel Macron elnök parlamenti szavazás nélkül döntött, és felemelte a nyugdíjkorhatárt 62-ről 64 évre. A döntést követően százezrek vonultok az utcára, összecsaptak a rendőrökkel, akik könygázt és vízágyút vetettek be a tömeg ellen. A francia sajtó közben már arról ír, hogy Macron és kormánya belebukhat a kialakult belpolitikai káoszba. A francia ellenzék több bizalmatlansági indítványt is benyújtott a kormány ellen.

 

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nincs biztosítva a többség a törvénytervezet elfogadásához. A francia alkotmányban van egy külön cikkely, amely ezt lehetővé teszi. A kormány úgy döntött, hogy végrehajtja Macron elnök legfontosabb reformtervezetét, amely a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését irányozza elő 62-ről 64 évre.

 

 

A döntést fülsiketítő fújolás és gúnyolódás fogadta a parlament alsóházában, ahol a baloldali törvényhozók a Marseillaise-t, Franciaország nemzeti himnuszát énekelték, miközben Borne miniszterelnök igyekezett rendet teremteni. A konzervatív képviselők, akikre Macron számított, hogy támogatják a reformot, szintén nem örültek a kormány döntésének. Arra figyelmeztették az elnököt, hogy a lépés radikalizálni fogja az ellenzékieket és aláássa a törvény demokratikus legitimitását, írja a France24.

 

 

 

 

 

HÁBORÚS HELYZET A FRANCIA UTCÁKON

Csütörtök este országszerte több ezren tiltakoztak az utcákon, amelyet követően több mint háromszáz embert előállítottak. A Párizs központjában lévő Concorde téren, a parlament alsóházi üléstermének közelében a rohamrendőrök vízágyúkat és könnygázt vetettek be a tér megtisztítására, amikor a tiltakozók az obeliszk körüli felvonulás területet kezdték megrongálni. Mások fapallókat gyújtottak fel és megdobálták a rendőröket. A téren a nyugdíjreform mintegy hatezer ellenzője gyűlt össze, amikor az összecsapások kitörtek. A szakszervezetek jövő csütörtökre újabb országos sztrájkot és tiltakozó akciót hirdettek. A reformjavaslat ellen már korábban is több millióan vonultak az utcákra.

 

 

https://twitter.com/wolsned/status/1636479810976247808?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1636479810976247808%7Ctwgr%5Ebdef3132bc64ad51f94c7d2dfc23de4007b77268%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fpestisracok.hu%2Fpolgarhaborus-helyzet-franciaorszagban-belebukhat-macron-kormanya%2F

 

 

https://twitter.com/Ak_bh2047/status/1634800900471676928?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1634800900471676928%7Ctwgr%5Ebdef3132bc64ad51f94c7d2dfc23de4007b77268%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fpestisracok.hu%2Fpolgarhaborus-helyzet-franciaorszagban-belebukhat-macron-kormanya%2F

 

 

A 11 napja megkezdett gördülő sztrájk elsősorban az olajfinomítókban és a hulladékszállításban érezteti a hatását. A párizsi utcákon péntekig 10 ezer tonna szemét halmozódott fel, de több nyugati nagyvárosban, Rennes-ben, Le Havre-ban és Nantes-ban is szeméthegyek borítják az utcákat a hulladékszállítók munkabeszüntetése miatt.

 

 

 

Dijonban a tüntetők Macron-t és Élisabeth Borne francia kormányfőt, valamint Olivier Dussopt munkaügyi minisztert és Olivier Véran kormányszóvivőt ábrázoló bábukat égettek el nyilvánosan. Párizsban szintén tűzre vetették az elnök kartonból készült képmását.

 

 

 

 

 

 

 

KÉT BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNYT NYÚJTOTT BE AZ ELLENZÉK A FRANCIA KORMÁNY ELLEN A NYUGDÍJREFORM ELFOGADÁSÁT KÖVETŐEN

Az első többpárti bizalmatlansági indítványt a Nemzetgyűlés legkisebb frakciója, a centrista és korábbi kormánypárti képviselőkből álló független LIOT csoport kezdeményezte, és öt ellenzéki, elsősorban baloldali frakció 91 képviselője írta alá.

Szeretnénk hazánk hasznára válni azzal, hogy az igazságtalan és hatástalan nyugdíjreform ellen szavazunk. A bizalmatlansági indítvány arról szól, hogy megőrizzük parlamentáris demokráciánkat, amellyel visszaéltek. Arról szól, hogy meghallgatjuk polgártársainkat, hiszen 80 százalékuk támogatja ezt a bizalmi szavazást

– fogalmazott Bertrand Plancher, a LIOT parlamenti csoport elnöke. Nem sokkal később a jobboldali Nemzeti Tömörülés is bejelentette, hogy Marine Le Pen frakcióvezető és 87 kollégája benyújtotta a saját indítványát. Mindkét javaslatról hétfőn szavaz a Nemzetgyűlés.  Le Pen úgy fogalmazott:

a nyugdíjreform áterőltetése a parlamenten a kormány teljes kudarcát jelzi.

 

(pestisracok.hu)

 

 

 

A Népszava firkásza, Batka Zoltán munkássága fabatkát sem ér – Fröcsög, röfög, gyűlölködik

A külügyminiszter reagált a hírre, miszerint a franciák parlamenti szavazás nélkül módosították a nyugdíjtörvényt: ha ezek után bárki a magyar jogállamiságot kritizálja, nevessük ki együtt!