Szeptember 18-án egy hatalmas magyar zászló fog kígyózni a budapesti Andrássy úton, majd körbetekeredik a Hősök terén, hogy mi magyarok ezzel is példát mutassunk a világnak, mint manapság oly sokszor. A kezdeményezés lényege, hogy egy évben egyszer álljunk ki, mi, magyarok a világ elé és valljuk meg hitünket a nemzetben, hirdessük, hogy mi nemzetként képzeljük el az életünket itt a Kárpát-medencében. Idén egyébként egy újabb fontos jelentéssel bővül majd ez a vonulás, hiszen napjainkban a normalitást, mint a társadalom egyik alapkövét minden irányból és erővel támadja a jelenlegi, álliberális kurzus, és ennek a támadott normalitásnak védelmére is szolgál 2022-ben szeptember 18. A szervezővel, Szilágyi Ákossal váltottunk pár szót.
Mielőtt rátérünk a lényegre és belevágunk a zászlóvivők toborzásába, beszéljünk egy kicsit arról, hogy mikor és hogyan jött az ötlet? Utánanéztem, nem láttam hasonló kezdeményezést sehol máshol a világon.
Hogyan kezdtél neki a megvalósításnak, hogyan lehet egyáltalán egy ilyen projektet elindítani?

Miért fontos ez és milyen jelentősége, üzenete van egy ilyen rendezvénynek 2022-ben?
Szeptember 18-án lesz a zászlóvivés idén, miért pont akkor? A magyar zászló és címer napja tudtommal március 16.
Még nincsen késő jelentkezni zászlóvivőnek, hol lehet ezt megtenni, hány ember kell ahhoz, hogy gördülékeny legyen a zászló útja?

Mi történik, ha megérkezik a zászló a Hősök terére? Mi lesz a program?
Kik jelentkezhetnek?
Na és akkor a lényeg, mikor és hol találkozzunk vasárnap?? Merre megy a menet, és miért pont ez az útvonal? Gondolom hely is kellett ahhoz, hogy elférjen ez a hatalmas zászló.
Figyelem!
Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!
Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.
Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:
TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!