Azt gondolom, hogy aki a nemzeti összetartozás napján – amikor lényegében minden magyar ember 1920. június 4-ét gyászolja – képes arról írni, hogy mit köszönhetnek a magyar határ másik oldalára került testvéreink Trianonnak, azzal nem érdemes, és nem is lehet vitatkozni.
Nem hiszem, hogy egyáltalán megpróbálta elképzelni, milyen érzés lehet az, hogy valaki nem intézheti ügyeit az anyanyelvén. Hogy adott esetben az utcán is félnie kell, ha családtagjaival magyarul beszélget. Milyen nehézségekbe ütközhet irodalmi vagy szakmai műveket a saját nyelvén olvasni. Hogyan élheti meg az ember azt, hogy a kisebbségi lét mellett napról napra oldódik fel a közössége a többségi társadalomban. Hogy vannak olyan sportesemények, amikor csak csendben, magában szurkolhat.
Milyen lehet megélni azt a hontalanságot, amikor a szülőföldjüket egy francia kastélyban aláírt papír miatt megkapó ország idegenként kezeli őket, és még az anyaország lakosainak és politikusainak egy része sem hajlandó baráti jobbot nyújtani nekik, mint ahogyan ez a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás alkalmával történt. Vagy hogy milyen érzés lehet nekik azt megélni, hogy egy magyarországi párt a helyi magyar párt ellen kampányol.
És pontosan ezért értelmetlen egy ilyen vita.
Magyarságot, szolidaritást, együttérzést, tapintatot nem lehet másnak pár sorban átadni. Vagy megkapta ezt valaki otthon, vagy nem. Vagy fontosak ezek egy felnőtt ember számára, vagy valószínűleg soha nem lesznek azok.
Amire viszont közgazdászként mindenképpen szükséges reagálnom, az az a szakmai tévedés, ami a posztban ugyancsak benne volt. Nevesen az, hogy a magyarok „ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában, és a többi környező országban, mint mi itthon Magyarországon”. Ez ugyanis olyan állítás, mely nem neveltetés vagy világnézet, hanem szikár tények kérdése.
És a tények egyértelműen cáfolják Niedermüller Péter szavait. Az Eurostat adatai szerint
Az 1. ábra azt mutatja, hogy mekkora a hazánkkal határos NUTS 2 régiókban az egy főre eső jövedelem vásárlóerő-paritáson a magyarországi értékhez képest. Ez alapján Burgenland (Ausztria) lakói valóban jóval magasabb életszínvonalon élnek, közel kétszer annyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, mint hazánk lakói. És ugyancsak kissé kedvezőbb a Vzhodna Slovenija (Szlovénia) régióban lakók helyzete, mint az átlag magyarországi lakosé. Fontos azonban kiemelni, hogy pontosan ez az a két ország, ahol minimális, becslések szerint alig párezer a Trianon miatt helyben lakó magyarok száma.
1. ábra: Egy főre eső jövedelem vásárlóerő-paritáson a magyarországi érték arányában 2019-ben. Forrás: Eurostat.
Az összes többi határmenti régió lakosa rosszabbul él, mint az átlag itthoni állampolgár. A romániai határmenti régiók lakói átlagosan 8 százalékkal kevesebb árut és szolgáltatást vásárolhatnak, mint mi az anyaországban. A horvátországi régiók lakói a magyarországi fogyasztás háromnegyedét engedhetik meg csak maguknak. És a szlovák régiók lakói is jelentősen kevesebbet vásárolhatnak, mint a magyarországiak, átlagosan csak a mi fogyasztásunk négyötödét vehetik meg.
Niedermüller Péter állítása tehát tényszerűen nem igaz. Sőt, annak az ellenkezője az, amit a számok mutatnak. A határmenti régiók román, horvát és szlovák lakosai azok, akik irigykedhetnek a magyarországi életszínvonalra, ugyanis mi jobban, Szlovákia és Horvátország esetében pedig sokkal jobban élünk, mint a határ másik oldalán lakók.
(mandiner.hu)
Add tovább!
