Tarlós: Az igazi tét hazánk kultúrája és identitása

A politikai korrektség és a multikulturalizmus szolgálatába szegődött ellenzék nagy része bevándorláspárti, a kormány viszont igyekszik saját hazája kulturális közösségét erősíteni, igyekszik felemelni a szavát egy olyan felfogású Európai Unióért, amely az európai népek létérdekeit képviselve tesz különbséget a szemben álló politikai erők között. Tarlós István szerint a menekült az, aki szerényen érkezik, bebocsátást kér és tiszteli a befogadó országot, míg a migráns botokkal, kövekkel „kopogtat”, követel és fenyegetőzik.

A főpolgármester a lapunknak adott interjúban arra is figyelmeztet: az Orbán-kabinet megbuktatásán fáradozó Soros György nem szerelemből fektetett annyi pénzt az ellenzékbe és a magukat civilnek mondó szervezetekbe.

 

– Mi a tétje az április 8-i választásnak?
– A legnagyobb és igazi tét Magyarország – mint Európa egyik nem jelentéktelen országának – kultúrája, szokásai, hitélete, röviden: identitása, illetve az ezt alapjaiban befolyásoló tömeges bevándorlás kérdése. Ebben a jelenlegi kormány, illetve az ellenzék nézetei döntően eltérnek egymástól. A farizeus „politikai korrektség” és multikulturalizmus szolgálatába szegődött ellenzék meghatározó többsége bevándorláspárti. A kormány viszont a nemzetállami értékek, életforma, a kereszténységre épülő európai kultúra pártján áll, igyekszik saját hazája kulturális közösségét erősíteni.

A magyar kormány az egyetlen lehetséges helyes utat iparkodik követni. Igyekszik védekezni, és felemelni a szavát egy olyan felfogású Európai Unióért, amely az európai népek létérdekeit képviseli. Még megelőzhető valami sorsfordítóan rossz, amit később elkerülhetetlennek állíthatnak be, ha a jelenlegi ellenzék kezébe kerülne az ország. Ezt érdemes mérlegelni azoknak is, akik egyébként hibát találnak a Fideszben is.

– A választás ön által megfogalmazott tétjét ennek ellenére az ellenzék, főleg annak baloldali, liberális része folyamatosan elbagatellizálja.
– A tömeges illegális bevándorlástól minden normális ember fél. A hatalomra törő magyar ellenzék valóban összevissza beszél, és lényegében magát a veszélyt bagatellizálja el. Verbális megnyilvánulásai azért nem mindig összefüggőek, mert ezek a pártok nem egészen önálló gondolkodás alapján működnek. Felfogásukat befolyásolja, építgeti az a külföldről érkező és terjeszkedő erő, amely nem kis mértékben egy már jól ismert, sokat hallott magyar származású amerikai pénzember nevével hozható összefüggésbe.

Az ellenzék alig tagadhatóan figyel rá, és így vagy úgy értelmezi és követi a mozgását. Ez az erő most vitathatatlanul minden igyekezetével és pénzével az április 8-i magyar választás befolyásolásán mesterkedik. Komikus, hogy a magyar ellenzék miért nem reklamál például népszavazást az uniós országokban a tömeges bevándorlásról, miközben idehaza fűről-fáról feltűnő gyakorisággal provokál referendumokat.

– A politikai korrektség mögé lehet rejteni a nyugati nagyvárosok bevándorlók lakta kerületeiben tapasztalt visszásságokat?
– A kérdést én nem tekintem lokális problémák halmazának. Valószínűbb, hogy koordinált folyamatról van szó, csak Nyugat-Európában „előrébb tartanak”. A politikai korrektség régi fogalom, csak átértelmezték. Elvileg arra hivatott, hogy mérsékelje, tiltsa a különféle vallási, kulturális, etnikai közösségek megbántását. Mostanság azonban gondoskodást szimulál ugyan, de minden jel szerint – kijátszva a keresztény tanítás alapelvét és az emberei jogok doktrínáját – sokkal inkább a keresztény kultúrájú Európa meggyengítésére törekszik. Ennek a következményei jelentek meg markánsan Nyugaton, de lassan mi is ott tartunk, hogy „vissza kell tanulnunk” a kultúránkat.

– Mivel győzné meg a magyar ellenzéket, hogy jelenleg a migráció és a nemzeti szuverenitás, önazonosság kérdése a legfontosabb?
– John Lukacs, a világhírű magyar származású történész már 1993-ban emlegette, hogy végveszélybe kerülhet az atlanti térség hegemóniája, a polgári kultúra. Tíz évvel később elismert baloldali nyugat-európai közéleti személyiségek már konkrétan rámutattak a mostanra kiteljesedő, mára illegálissá fajuló bevándorlás veszélyeire. Kiemelték, hogy ezek a bevándorlók semmi tiszteletet nem mutatnak a törvényeink, a vallásunk, a szokásaink, a kultúránk iránt. Az atomizálódott, általános politikai törekvéseiben egyébként nem egységes magyar ellenzék mindezt figyelmen kívül hagyja, sőt ennek az ellenkezőjét bizonygatja. A meggyőzés azért is nehéz, mert nem a probléma megértése a céljuk.

Szándékosan összekeverik a menekült és az illegális bevándorló fogalmát. Aki menekült, az szerényen érkezik, bebocsátást kér és tiszteli a befogadó országot. Az viszont nem menekült, aki botokkal, kövekkel kopogtat, követel, fenyegetőzik, gyerekeket hajigál át a kerítésen, és esze ágában sincs integrálódni a polgári életformába. A menekült identitása megtartása mellett tiszteletben tartja a befogadók vallását, az illegális bevándorló letépkedné a befogadók vallási szimbólumait. Aki mindezt elbagatellizálja, az hogyan állíthatná magáról, hogy nemzeti vagy európai érdeket szolgál?

– Mi a véleménye a szappanoperába illő ellenzéki egyeztetésekről, koordinált választási indulásról?
– A hatalomba kerülés vágya szólal meg ezekből. Több okból is nehezen képzelhető el, hogy komoly eredményt hoznának. Csak egy példa: ha valaki mondjuk a Jobbik-listára akar szavazni, nehezen fogja behúzni egyidejűleg az X-et egy DK-s egyéni jelölt neve mellé, de fordítva is igaz ez.

– Az ellenzéki oldalon uralkodó káosz ellenére többen már a parlamenti választás utáni időszakról beszélnek, arról, hogy ki kivel lépjen kormánykoalícióra. Van ennek realitása?
– Hiába állít fel Karácsony Gergely árnyékkormányt, és esdekel koalícióért, ez valószínűleg semmit nem jelent. Túl azon, hogy még mindig van legalább három miniszterelnök-jelöltjük, de alig hihető, hogy Gyurcsány vagy Vona Gábor, de akár az LMP is belemenne abba, hogy vezető politikusaik szinte egytől egyig kimaradjanak a kormányból. Ezeknek a pártoknak az egyetlen közös nevezője az engesztelhetetlen Fidesz- és Orbán-gyűlölet. Politikai ideológiáik összeegyeztethetetlenek. Mi jöhetne ki abból, ha formálisan esetleg nem is, de gyakorlatilag például Gyurcsány irányítaná a külügyeket, Vona Gábor a belügyet, mondjuk Kunhalmi Ágnes az oktatási ügyeket?

Arról nem beszélve, hogy Karácsony Gergely tulajdonképpen bejelentette, hogy kormányfőként ráadásul figyelmen kívül hagyná az alaptörvényt, ami egyenlő az anarchizmus nyílt meghirdetésével. Már a kormányalakítás maga is nehezen képzelhető el, de naponta esély lenne rá, hogy felborul az egységbe foglalhatatlan, össze nem illő darabokból álló koalíció. „Le kell váltani a kormányt” – kérlelik a választókat az ellenzéki politikusok, de ezen kívül nekik sincs fogalmuk, mit tudnának tenni azután ebben a felállásban. Még a messziről jövő tanácsokat sem azonosan értelmezik. Most egy indulatból fakadó protest szavazást a kormány ellen valószínűleg rövidesen sokan megbánnának.

– Gyurcsány Ferenc szerint az Orbán-kormány megbuktatása érdekében megéri káoszba taszítani az országot. Megengedheti magának ezt Magyarország?
– Ha arról van szó, ami a választás elsődleges tétje, akkor hány embert érdekel, hogy mit gondol, mond vagy akar Gyurcsány Ferenc?

– Az ellenzéket segíti több, magát civilnek mondó szervezet is. Ezek a szervezetek és legfőbb anyagi támogatójuk veszélyt jelent Magyarországra nézve?
– A gyakran emlegetett, kilencvenhez közeledő, magyar–amerikai Krőzus a jelek szerint semmi esetre sem intakt a tömeges bevándorlás kérdésé­ben, és feltételezhetően jelentős anyagi áldozatot hoz. Igaznak tűnik, hogy törekvéseit komoly energiaráfordítással segíti több internetes médium, továbbá nem cáfoltan általa létrehozott és finanszírozott, jellemzően agymosásra specializálódott „civil szervezet”. Nem világos, hogy mitől van társadalmi szerepe a magyar politikában, de az aligha kétséges, hogy az ellenzék hatalomra juttatásán fáradozik. Ritkán szoktak szerelemből befektetni. Hogy ennek mik lehetnek adott esetben a konkrét kockázatai, arról nem nehéz teóriákat felállítani.

– Két hete Londonban, egy tipikus bevándorlóvárosban járt. Mit tapasztalt?
– Elsősorban az ott élő magyarok és a nagykövet úr meghívására voltam ünnepi szónoka a március 15-i ünnepségüknek. A megjelent mintegy kétszáz magyar körében a magyar kormány elleni hangulatot nem érzékeltem. Így az ellenzék által úton-útfélen hirdetett propagandát, miszerint a brit fővárosban élő honfitársaink jelentős része a jelenlegi kormány elől menekült el, egyáltalán nem tudom megerősíteni. Az 1901-ben alakult londoni Polgármesterek Szövetsége vezetőivel találkoztam, és fel is vettük a kapcsolatot. A jelenlegi londoni főpolgármestertől én nem kértem találkozót, hiszen nézeteink valószínűleg összeegyeztethetetlenek.

– Közben Szabad, önálló és erős Budapestet, most! címmel megjelent az MSZP–Párbeszéd fővárosi programja. Nem szabad, nem önálló és nem erős Budapest?
– Amiről beszél, az az MSZP-s Horváth képviselő úr bejelentése. Horváth Csaba olyan politikai aktor, aki egész pályája során egyetlen (ódon) személyes választási sikert mondhat magáénak, de 15 év óta csak kabaréba illő megnyilvánulásaival képes magára vonni a figyelmet. Amit most bejelentett, az nem program, mindössze néhány elkoptatott, sztereotip mondat. Az MSZP jelenlegi vezetéséről mindent elmond egyébként, hogy képtelenek voltak saját miniszterelnök-jelöltet állítani, hanem még ezért is egy nullaszázalékos támogatottságú párthoz kényszerültek segítségért fordulni.
(Baranyai Gábor, magyaridok.hu)