in ,

„Takavan” a közéletből – Hont András visszaszólt Mérő Verának: Magadra vetted? Helyes!

Folytatódik a cicaharc a két megmondóember között.

Ahogy arról beszámoltunk, Mérő Vera feminista jogvédő Facebook-posztban ment neki Hont Andrásnak az abortuszüggyel foglalkozó bejegyzése miatt.

Hont válasza nem váratott sokat magára. A publicista a bejegyzés alatt azt írta:

„Magadra vetted? Helyes.
Majd azzal folytatta , hogy „az ALM-hez természetesen az egésznek semmi köze”.

Az újságíró hozzászólására folyamatosan érkeznek a reakciók. Eddig a lájkok vannak többségben.

 

Hont András hozzászólását pedig alább olvashatják:

 

 

(mandiner.hu)

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Parkot neveznek el Wittner Máriáról Csepelen

Üzenjük Mérő Verának: „takavan” a közéletből