in ,

Szijjártó rendet tesz: a volt macedón miniszterelnök teljesen szabályosan lépte át a határt

Három határt kellett átlépnie Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek, hogy Magyarországra jusson

Három határt kellett átlépnie Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek, hogy Magyarországra jusson, és mindhárom esetben teljesen szabályosan tette ezt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

 

 

politikus kiemelte: a volt macedón miniszterelnök minden esetben átadta utazási dokumentumait, és azokat ellenőrizték a hatóságok.

Szijjártó Péter visszautasította, hogy magyar diplomaták részt vettek volna bármiféle „csempészetben vagy menekítésben”.

Először a tiranai magyar nagykövetségen találkoztak Gruevszkivel, ekkor értesültek a menedékkérelméről – közölte. Szijjártó Péter elmondta, nem tud arról, hogy macedón belpolitikai háttéralku eredménye lenne az, hogy Nikola Gruevszki elhagyta Macedóniát.

 

 

Az ügyben folyamatos a párbeszéd Macedóniával – tette hozzá Szijjártó Péter, aki kapcsolatban áll macedón partnerével, ahogy Pintér Sándor belügyminiszter is. A politikus elmondta, hogy legközelebb a NATO-külügyminiszterek december eleji ülésén találkozik a macedón diplomácia irányítójával.

Megjegyezte: az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén senki nem vetette fel az esetet.

Szijjártó Péter közölte: máskor is volt már, hogy menekültstátuszt kértek és kaptak más országok volt kormánytagjai.

Azt is mondta, tárcájának nincs dolga az ügyben, hiszen nem hozzá tartozik az a hatóság, amely döntést hozott Gruevszkiről.

A miniszter közölte: Orbán Viktor miniszterelnök december elején Horvátországban részt vesz a Közép-európai Kezdeményezés tanácskozásán, és a tervek szerint kétoldalú megbeszélést folytat horvát kollégájával – írja az MTI.

(Tóth Dalma, 888.hu)

 

Kapcsolódó cikkek:

 

A Belügyminisztérium rendkívüli közleménye Gruevsz­ki kapcsán

 

 

Exkluzív – Gruevszki-ügy – Íme a részletek

 

Mégsem vagyunk elszigetelve? – „Magyarországra megbízható szövetségesként tekintenek Washingtonban”

Agyhalott Tóta W. azt hazudta, hogy Dugovics Titusz nem is létezett