Támogatás
csütörtök, április 24, 2025
Támogatás
Támogatás

Szijjártó: nekünk kell eldöntenünk, kivel akarunk együtt élni

0 megjegyzések 2 megtekintés

A külgazdasági és külügyminiszter javaslatot tett arra, hogy a kormány indítson tájékoztató kampányt az ENSZ migrációs csomagjáról.

Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az emberek figyelmét fel kell hívni, hogy van egy veszélyes javaslat, amely világszinten meghatározná a migrációs politikákat. A külügyminiszter kifejtette, hogy az ENSZ azt akarja, hogy mindenki folyamatosan fogadjon be migránsokat, mert a migráció jó és nem lehet megállítani, bontsák le a kerítést, amely a bevándorlás útjában áll, valamint ne tekintsék bűncselekménynek a tiltott határátlépést.

Fenntartjuk a jogot, hogy mi, magyarok dönthessük el, kit engedünk be az országba és kivel akarunk együtt élni, ezért mindig küzdeni fogunk, hogy ne mások mondják meg, kivel éljünk együtt a saját hazánkban”

– közölte a külügyi tárca vezetője, majd megjegyezte, hétfőn az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén világossá vált, hogy a világszervezetben rendkívül kemény harc várható az elkövetkező időben, és ennek tétje, hogy az ENSZ elismertesse a migrációhoz való jogot alapvető emberi jogként, holott nem az.

Fotó: Kozma Zsuzsi

A miniszter leszögezte, hogy nagy nyomás alá akarják helyezni azokat az országokat, amelyek nem kívánnak bevándorlóországgá válni.

Szijjártó Péter szerint vita zajlik a dublini szerződés módosításáról, olyan javaslat készülhet, amely hosszú távú, akár korlát nélküli bevándorlási mechanizmust hozna létre, ami azzal járna, hogy Magyarországra tízezres nagyságrendben hoznának bevándorlókat.

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.