Támogatás
péntek, október 11, 2024
Támogatás
Támogatás

Szijjártó: Ha egységesek vagyunk, erősek vagyunk, ha nem, eltaposnak minket

a
0 komment 0 megtekintés

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ugyan alig néhány napja kezdődött el az idei év, de már most ki lehet jelenteni, hogy „rendkívüli időszak elé nézünk”. Ezekben a rendkívüli időkben „szükségünk van a bennünket, magyarokat jellemző erőre, bátorságra, és legfőképpen az egységünkre” – tette hozzá Szijjártó Péter az MTI-nek nyilatkozva.

A miniszter hangsúlyozta: a népszavazás során több mint hárommillió, a nemzeti konzultáció során több mint kétmillió ember mondott nemet az illegális bevándorlásra, a kötelező betelepítési kvótára. „Ez az egység, ez a többmilliós tömeg a biztonságunk záloga,

ha egységesek vagyunk, erősek vagyunk, ha nem, eltaposnak minket”

– hangsúlyozta.

„Eddig sikeresen védtük meg Magyarországot az illegális bevándorlástól, a határunkon a kerítés áll, a törvényeink szigorúan büntetik az illegális bevándorlást, a rendőreink, katonáink megvédenek bennünket. Azonban nem dőlhetünk hátra, sőt

most kell igazán ébernek és bátornak lennünk, hiszen a Magyarország elleni támadások folytatódnak, sőt erősödnek”

– fejtette ki, hozzátéve: pontosan tudják, hogy a „brüsszeli bürokraták és a Soros-hálózat emberei” mit akarnak: a bevándorlókat be akarják hozni Európába, és szét akarják osztani.

Magyarország, a magyar kormány az útjukban áll, ezért indítanak kötelezettségszegési eljárásokat ellenünk, „ezért citálnak az Európai Bíróság elé, és ezért akarnak büntetni bennünket” – jelentette ki Szijjártó Péter. „Mi azonban a magyar emberek támogatásának köszönhetően határozottan veszünk részt ebben a harcban, és továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy a politikusoknak az emberek érdekeit kell képviselniük, így

számunkra a magyar emberek véleménye és biztonsága a legfontosabb”.

Hozzátette: „van szívük”, nem akarják sorsukra hagyni a nehéz helyzetben lévőket, azonban szilárd meggyőződésük, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell elvinni a válságrégiókba.

Magyarországot továbbra is biztonságos helynek akarjuk megőrizni

– jelentette ki a miniszter. Hangsúlyozta: az identitását egyre jobban elvesztő Európában „tudjuk, kik vagyunk, és tudjuk, merre tartunk”.

Idén olyan döntések születhetnek, amelyek „nemcsak a mi életünket befolyásolhatják, hanem a gyerekeink és az unokaink életét is. Ennek az évnek a tétje az, hogy

tovább tudunk-e menni a magyar úton, meg tudjuk-e őrizni Magyarországot magyar országnak,

és meg tudjuk-e tartani a jogot arra, hogy a saját életünkről csak mi dönthessünk” – vélekedett Szijjártó Péter.

(MTI)
(kormany.hu)

 

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.