in , ,

HOPPÁ – A gazdaság szereplői szerint is széthullana Magyarország, ha kormányváltás lenne – jönne a 400 Ft-os EURO árfolyam

Az OTP elnöke súlyos gondolatokat fogalmazott meg – Nyilatkozott a Bloombergnek

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozott a minap. Csányi is megerősítette azt a vélekedést, hogy súlyos következménye lenne annak, ha Magyarországon kormányváltás lenne.

Gyakorlatilag ezzel megerősítette azt a vélekedést, amit maga Gyurcsány Ferenc is elismert Fiala Jánosnak nyilatkozva egy rádióban: miszerint ha az ellenzék alakít kormányt, itt káosz és anarchia lesz és hamarosan újra választásokat kell kiírni.

Ha egy roncskoalíció alakítana kormányt a következő, szinte azonnali hatások várhatók Magyarországon:

  • 400 Ft-os EURO árfolyam
  • a GDP visszaesik, az anarchikus, instabil kormány miatt elmenekülnek a külföldi befektetők, vagy az újak nem hazánkban ruháznak be, hanem a környező országokban (Szlovákia, Románia, Csehország, Lengyelország.)
  • összeomlik a családtámogatási rendszer, amit Szél Bernadett CSOK-kal kapcsolatos nyilatkozata megerősít, ugyanis az LMP eltörölné a CSOK-ot
  • az építőpiar a CSOK miatt gyakorlatilag újra lenullázódna
  • a munkanélküliség újra emelkedésnek indulna a munka helyett segélyezési szoci politika következménye pedig adóemelés lenne
  • a 15%-os SZJA-t eltörölnék, várhatóan újra 38%-ra emelnék, a lakosság fizetőképessége újra lenullázódna: a kiskereskedelem forgalma teljesen visszaesne, ennek hatása a kisvállalkozások számának durva csökkenése lenne
  • minden adónkat a tízezerszámra beengedett migránsokra kellene fordítani, ahogy az Németorszábban is bekövetkezett. A Karc Fm egyik korábbi műsorában egy német házaspár betelefonálva mesélte el, hogy a fogorvos férj 3700 EURO-s fizetésük a migránsokra fordított adók miatt gyakorlatilag megfeleződött 2 év alatt. 1500-1600 EURO-ból élnek azóta
  • a magyar családok helyett az új bevándorlók kapnák meg az önkormányzati lakásokat és az LMP-s Vágó Gábor ígérete is valóra válna: 150 000 lakást kellene átadni a migránsok számára, PERSZE INGYEN és a MI ADÓNKBÓL

Igen, mindez megvalósulhat, ha nem okosan szavazunk!

 

mindenszo.hu

A témához kapcsolódó cikkeink:

(BRÉKING) Gyurcsány nem kertel: káosz és koalíciós válság jön, ha az ellenzék nyer (itt a hangfelvétel!)

 

Íme Gyurcsány Ferenc második őszödi beszéde – Elképesztő (hangfelvétel)

 

 

 

 

 

 

Itt a videó – Orbán Viktor így oltotta le a Hír Tv-t!

Kilencmillió forintba kerülne egy migráns ellátása