Támogatás
hétfő, október 7, 2024
Támogatás
Támogatás

Szél Berni szopórolleren – Hollik: ideje, hogy befejezze a mellébeszélést Szél Bernadett

a
0 komment 1 megtekintés

Hollik: ideje, hogy befejezze a mellébeszélést Szél Bernadett

 

Megdöbbentőnek tartja a Fidesz és a KDNP, hogy az LMP-s Szél Bernadett által javasolt szakértő megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon.

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy aki bekerül a testületbe, az felelősséggel tartozik Magyarország biztonságáért, ezért természetes, hogy átvilágítják.

Hozzátette, hogy a bizottság első kézből értesül az ország biztonságát, rendjét fenyegető veszélyekről, titkos információkról és a szolgálatok tevékenységéről.

Hollik István

Fotó: MTI Fotóbank

Értékelése szerint a szakértőnek javasolt afgán állampolgár az egyik legradikálisabb bevándorláspárti Soros-szervezet munkatársa volt, ez kifejezetten veszélyt jelent a magyar emberek és a nemzet biztonságára.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is megállapította a kockázatokat, ezért elutasította a szakértőre vonatkozó kérést – ismertette Hollik István, azt kérdezve: mi volt az ellenzéki politikus célja egy ilyen ember jelölésével a migrációs krízis csúcspontján?

Szél Bernadettnek be kell fejeznie a mellébeszélést és választ adni arra, milyen szempontok alapján választotta ki az illetőt – hangsúlyozta a képviselő, aki azt is bírálta, hogy az LMP politikusa nem fogadta el a szolgálatok által megállapított kockázatokat, hanem még fellebbezett is.

A KDNP-s politikus közölte, hogy az eset megerősítette abban, hogy Szél Bernadett jelenléte nem túl szerencsés azon a nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amikor a Soros-hálózatok nemzetbiztonsági kockázata lesz napirenden.

A képviselőt kérdezték arról, hogy az MSZP színeiben Bicskén induló szír orvos visszalépett az országgyűlési képviselőjelöltségtől. Azt felelte, a jelölt a saját belátása szerint tett így, ezt nem kell kommentálni.

Arra a kérdésre, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter miért találkozott Gorka Sebestyénnel, akit Magyarországon köröztek, azt mondta, hogy a kormány lehetőségként tekintett az amerikai elnök magyar származású tanácsadójára, hogy információkat juttasson el. Ha valaki hibázott, akkor az az Egyesült Államok, ugyanis az elnök körül dolgozókat „ezerszer átvilágították” és nem találtak kivetnivalót Gorka Sebestyén foglalkoztatásában.

Megkérdezték a DK ukrán nyugdíjasokra vonatkozó aláírásgyűjtéséről is. Hollik István úgy reagált: Gyurcsány Ferencnek be kell fejeznie a hazudozást, mindenki tudja, hogy nem igaz, amiket állít.

 

 

(forrás: Bertha László, 888.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.