in ,

Százéves a székely himnusz – Az SZNT azt javasolja, hogy május 22. legyen a székely himnusz napja

A Székely Nemzeti Tanács azt javasolja, hogy május 22-ét nyilvánítsák a székely himnusz napjává egész Székelyföldön.

A Székely Nemzeti Tanács azt javasolja, hogy május 22-ét nyilvánítsák a székely himnusz napjává egész Székelyföldön. Izsák Balázs SZNT-elnök az MTI-hez csütörtök este eljuttatott dokumentumban jelezte: a tanács abból az alkalomból tette e javaslatot, hogy május 22-én száz éve csendült fel először a Csanády György Bujdosó ének című versére Mihalik Kálmán által írt dal. Az SZNT a javaslattal a Homoród-mente Művészetéért Alapítvány (HMA) kezdeményezéséhez és a székelyudvarhelyi önkormányzat erre vonatkozó határozatához csatlakozott.

Izsák Balázs felidézte: a női karra írt mű eredetileg nem himnusznak készült, ám gazdag utóélete során a székelyek és magyarok összetartozás-tudatának kifejezőjévé vált. Ehhez az is hozzájárult, hogy a kommunista diktatúra idején mind Erdélyben, mind Magyarországon tiltólistán volt, de az is, hogy a rendszerváltás után elterjedt és énekelt mű egybeforrt a közösség azon vágyával, hogy énekben is kifejezze együvé tartozását, ragaszkodását a székely néphez és Székelyföldhöz.

 

Az SZNT javasolta, hogy május 22-én a székely himnusz születésnapján a helyi közösségek minden esztendőben tartsanak ünnepi megemlékezéseket, elevenítsék fel a himnusz történetét, ismertessék a himnuszkutatás új eredményeit. Hozzátette: mindezt azért, hogy a székely nép és Székelyföld himnusza méltó helyet kapjon az eljövendő nemzedékek identitástudatában. Az SZNT megemlítette: a pünkösdi ünnepi szentmiséken, istentiszteleteken általában elhangzik a magyar himnusz mellett a székely himnusz is. Arra kérte a székelyföldi lelkészeket, hogy jelezzék: a székely himnusz éppen száz éve hangzott el először.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Válaszd a hazait! Hazai termékek vásárlására ösztönöz Schanda Tamás államtitkár (Videó!)

Orbán a magyar vétóról: Jogunk van kiállni a meggyőződéseink mellett