in ,

Szatyros Botka – Szatyorban vitték a 250 milliót Botka Lászlónak

250 millió forint kenőpénzt kért zsebbe a szocialista Botka László és Toller László 2004-ben egy pécsi ingatlanüzletért cserébe

250 millió forint kenőpénzt kért zsebbe a szocialista Botka László és Toller László 2004-ben egy pécsi ingatlanüzletért cserébe – erről egy német ingatlanbefektető cég magyarországi megbízottja számolt be az ECHO TV Híradójának.

A férfi azt állítja: a Botka László által kiszemelt milliárdos nagyságrendű ingatlanprojektben a kenőpénzeket személyesen vették át az MSZP-s politikusok. A férfi közölte, hogy ő maga is adott át csúszópénzt egy reklámszatyorban, s hozzátette: hivatalosan hétfőn nyújtja be tanúvallomását a Fővárosi Törvényszékhez.

A férfi állítása szerint Botka hozta a projektet, Toller simítgatta helyben az ügyeket (ugyanis az ingatlanprojekt színhelye Pécs volt) és közösen intézkedtek a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztériumában.

Az Echo TV-nek F. Attila ezt mondta: „A vételárat a pécsi vagyonkezelő felé a szerződés szerint a befektetők a bankon keresztül elutalták, dr. Botka László és Toller László urak felé pedig a 250 millió forint több részletben a befektetők engedélye alapján megfizetésre került. Nyilván a bankból, csak kisebb részletekben, hosszabb idősíkban lehetett ezt készpénzben megoldani. Jómagam egy alkalommal vittem összeget, ami egyébként 50 millió forint volt, méghozzá a Parlament melletti Biarritz étterembe, ahol az emeleti részen várt Botka László és Toller László, az átvétel ott történt meg. A reklámszatyorban lévő pénzt átvették, majd valamelyik úr sofőrje levitte a szolgálati járműbe, a többi tételt kollégáim több kisebb részletben vitték kézhez dr. Botka László és Toller László uraknak”.
(magyarhirlap.hu)

Szijjártó: Dacára minden nyomásnak, zsarolásnak és ultimátumnak, sem Magyarország, sem Lengyelország nem fog befogadni egyetlen illegális bevándorlót sem

Bayer Zsolt – A bérmálkozni „szokók”, s egyéb ateisták