in ,

Szaniszló elvtárs akcióban – Az ellenzéki vezetésű XVIII. kerületi önkormányzat megszavazta az ezerforintos légiutas-adót, amely máris óriási felháborodást váltott ki

Ellenzéki vezetésű önkormányzat vetett ki újabb adót

Az ellenzéki vezetésű XVIII. kerületi önkormányzat megszavazta az ezerforintos légiutas-adót, amely máris óriási felháborodást váltott ki. A Világgazdaság által megkérdezett légiipari ügyvezető és adószakértő is úgy vélik, jogszerűtlen az intézkedés, ami ráadásul hatalmas csapást mérne a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér régiós erejére is.

 

 

Jogsértőnek tartja a XVIII. kerület légiutas-adóját a Smartwings, a cég jogászai a Fővárosi Kormányhivatalhoz fordulnak az intézkedés hatályon kívül helyezése érdekében, de akár a Kúriáig is elmennek, hogy megállítsák „ezt az őrületet”.

Farkas Attila ügyvezető igazgató a Világgazdaság megkeresésére elárulta, az adó részleteit nem is az önkormányzat küldte el a légitársaságoknak, hanem a földi kiszolgálókat kérte meg erre. Az ügyvezető igazgató szerint nonszensz, hogy a karácsonyi ünnepek miatt gyakorlatilag egy hetük lenne felkészülni a január 1-jétől érvénybe lépő szabályra.

 

 

A kerület vezetőinek fogalmuk sincs a légiiparról

Amikor bementem tárgyalni az önkormányzathoz, meglepődött arcokat láttam. Sajnos fogalmuk sincs arról, hogyan működik a légiipar. Azt az érvet hozták fel, hogy először csak márciusban kell befizetni az adót – de ettől még januárban és februárban már be kell szednünk a pénzt, és az adminisztrációnak is működnie kell. Megpróbáltam elmagyarázni nekik, hogy a januári és februári jegyeket már régen eladtuk

– sorolta Farkas Attila a Világgazdaság kérdésére.

Hozzátette, adatvédelmi szempontból is rettentően aggályos az intézkedés, ráadásul a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér ezzel lábon lőné magát, a környező országok repterei olcsóbbá válnának.

A már eladott jegyekre kivetett pluszadóval kapcsolatban ne feledjük, a Ryanairnek a bíróság előtt kell majd felelnie tettéért, amikor az extraprofitadót utólag is kiszámlázta utasainak.

Jogszerűtlen lehet az önkormányzat terve

Bár az önkormányzat tagadja, a Smartwings jogi csapata szerint az extraprofitadóval együtt ebben az esetben megvalósulna a kettős adóztatás ténye, ami jogellenes.

Az utazásonként és utasonként ezerforintos adó beszedését ráadásul a földi kiszolgálóra bízná az önkormányzat.

Miért nem állítanak fel egy kioszkot, és szedik be önök?

– tette fel a kérdést az ügyvezető az önkormányzat képviselőinek.

A VG megkeresésére nyilatkozó adószakértő, Pálffy Miklós azt is felvetette, az önkormányzat rendeletben megállapíthat-e kötelezettséget a földi kiszolgálást végző gazdasági szervezet adóbeszedésére.

Erre a válasz véleménye szerint az, hogy nem, és bár az önkormányzat más módon beszedhetné az adót, azokban az esetekben többe kerülne a leves, mint a hús

– mondta a Niveus Consulting Group együttműködő partnere.

A fideszes képviselők nem szavazták meg

Az ellenzéki vezetésű XVIII. kerület tervének másik bökkenője, hogy papíron a kerületben élőkre nem vonatkozna az adó, ám a szektorra rálátó VG forrása azt mondta, teljesen életszerűtlen, hogy utasonként ellenőrizzék, rendelkezik-e XVIII. kerületi lakcímmel, hiszen lakcímkártyát a repülőjegy vásárlása során és az utazás előtt sem kérnek soha – írja a VG.

A rendalkotással kapcsolatos vitában Kőrös Péter alpolgármester azt állította, a Pénzügyminisztériumban történt szakértői egyeztetés az ügyben, és nem találtak kivetnivalót – ezt a tárca nem erősítette meg a Világgazdaság megkeresésére.

Elértük Lévai István Zoltánt, a Fidesz–KDNP Budapest 15. számú egyéni választókerületének elnökét, aki megerősítette,

a kerület fideszes képviselői nem szavazták meg a légiutas-adót, mert az ellenzékiek által irányított önkormányzat nem győzte meg őket arról, hogy jogszerű és megvalósítható az intézkedés.

Az eredeti cikk Hivatalos: újabb adót vetnek ki a légitársaságokra, drágább lesz Ferihegyről repülni címen olvasható a Világgazdaság oldalán.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 



 

 

 

 

További híreink:
Megszólalt a DK ifjúsági mozgalma – A Momentum vezére ledobta az ékszíjat: azonnal szüntessék meg az árstopokat!Guruló dollárok: Varga Judit tájékoztatást kért az EB-től arról, együttműködött-e a testület az Action for DemocracyvalSzijjártó helyretette az eddigi legsilányabb amerikai nagykövetet – VideóEz a csávó miért nincs még börtönben?!?!?! Nem engedi el Újbuda Czeglédy CsabátA kormány ezt is elintézi: kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét a következő 6 hónapban – VideóFelszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy azonnal minden hídról tiltson ki minden autót Budapestről! Legyen bátorEz egy hülye: Kamu Genya: gyorsabb és kiszámíthatóbb a közlekedés, mióta nem enged autósokat a LánchídraBaloldal: ne legyen semmi! Ne épüljön semmi, sehol, soha!Megadja eléggé nekiment Puzsérnak – Puzsér új vallást talált magának, a nyugatizmustGuruló dollárok – Münchenben találkozhatott Maki Zaj és Korányi közvetlenül az első amerikai utalás előttNem kell hisztizni, nem kell pattogni, minden rendben van! Tűzifaprogram: kár volt a hisztériáért, a hatalmas igény sem veszélyezteti az erdőketPintért, Káslert a tanárokat és mindenkit gyalázott egy hajléktalankinézetű akárki a 168 órában – Ezért kár volt interjút adniHoppá! Csányi Sándor: próbáljuk elfogadtatni a Nagy-Magyarország jelképet az UEFA-valNyílt levelünk célba ért a miniszterhez! Nagy István: nem szorulunk rá a kukacevésre! (VIDEÓ)Az adatRADAR megbuktatta a DK-s képviselőt – Gyanúsítottként hallgatták ki a taxikártya-botrányba keveredett DK-s képviselőt

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Megmondtuk: a baloldal szervezi a diák / tanártünciket – Hornék állhatnak a Szentendrei út lezárása mögött

Valakik megint keltik a feszültséget! Na, kik? – Továbbra is feszült a helyzet Koszovóban