Egy társadalom lerombolása szinte mindig a kultúrán keresztül kezdődik. Az állam tradicionális tartópilléreinek szétverése, erejének meggyengítése, erkölcsének megsemmisítése a kultúrán keresztül ugyanolyan stratégiai művelet, mint a hadászatban alkalmazott egyéb taktikák. Magyarán a kultúra is egy módszer a sok közül. Nincs most helyünk kultúrtörténeti eszmefuttatásokra, Thuküdidésztől Molnár Tamás filozófusig rengeteg szerzőnél találunk a fenti mondatokat alátámasztó tényeket vagy konkrét esetek feldolgozását.

Amikor az 1900-as évek elején a Tisza István miniszterelnök ellen merényletet szervező Szabó Ervin könyvtáros társaival befecskendezte a Marx-vírust a magyar kulturális véráramba, rövid időn belül megjelentek ugyanazok a romboló erők, amelyek ma is jelen vannak az életünkben. Nyugaton a kultúra trójai falova lényegében beteljesítette küldetését, mára létrejött a mintegy száz évvel ezelőtt megálmodott új faj: a nemzetétől, vallásától és nemi identitásától megfosztott, semmihez nem kötődő embertípus. Pontosan az, amit Csurka István megírt a Sorsunk rétegei című nagyesszéjében.

De vajon hogyan?

Sorozatunk következő részeiben nagyon fontos témákkal foglalkozunk, ez csak a felvezető, de mielőtt belevágnánk a közepébe, lazításként folytassuk egy mesével, hiszen a kedves olvasók igazán rászolgáltak egy könnyed epizódra. Helyezkedjenek kényelembe, kapcsolják ki telefonjaikat, és próbálják beleélni magukat abba, hogy színházi körülmények között egy mese operafeldolgozását nézik végig.

Jancsi és Juliska történetét mindenki ismeri. Tudják: a gonosz mostoha sorsukra hagyja az erdőben a gyermekeket, bolyongásuk közben rálelnek egy mézeskalács házra, ahol a gonosz boszorkány foglyul ejti őket, de végül pórul jár. A klasszikus Grimm-mesének rengeteg feldolgozása volt eddig is, ám mindegyik ódivatú, most viszont korsze­rűvé tesszük a darabot.

Kezdődjék hát! Függöny!

A színpad egy beton gyártelepet próbál ábrázolni, a falon felirattal: „A munka nemesít?” Az egész díszlet nyomasztóan sötét, depresszív hangulatot áraszt. A szereplők hajléktalanok, szakadt, koszos ruhában. A gyerekek guberálnak, egy bevásárlóko­csiba gyűjtik a szemetet.

Amikor végre ételhez jut a család, a szülők első dolga, hogy felpattintsanak egy-egy sörösdobozt. A szülők inkább vedelnek, mintsem hogy a gyerekeikről gondoskodnának. A The Black Cat Sugar Free Candy Factory édességgyár mellett laknak – amelynek logója egy fekete macska –, de soha nem kóstolhatják meg az ott készült édességeket. Később kiderül, hogy ez a boszorkány gyára, ahol fehér egerek, patkányok dolgoznak, fejükön gázmaszkkal.

Azután a gyerekeket elzavarják otthonról az erdőbe epret szedni. Eközben a színpadon nagyvárosi dzsungelt látunk jelzőlámpákkal, patkányokkal. Juliska zöld rétről, csivitelő madarakról énekel, míg a színpadon csak egy árva bevásárlókocsi látható. Leszáll az éj, Jancsi és Juliska elalszik, ezalatt újra megjelennek a gázmaszkos patkányok, nyalókát is adnak Jancsinak. A mézeskalács ház mint adomány a bevásárlókocsiból kerül elő.

A boszorkányt alakító énekesnőt fekete és pink ruhába öltöztették, egy éjszakai transzvesztitabár dominájának tűnik, két fekete macskafüllel a fején. Éneke csúcspontján lazán lekapja a parókáját, miáltal kinézete egy horrorfilmbeli bohócra hajaz, amitől több kisgyerek úgy megijedt, hogy sírva fakadt. A cukorkagyár belülről egy kísérleti labor, ahol Jancsit villamosszékbe kötözi a boszorkány és injekciós tűvel bele akar fecskendezni valamilyen anyagot. Ekkor Juliska már igazi feminista amazonként tűnik fel, a boszorkány pedig ennek köszönhe­tően az ipari kemencében végzi.

Vége! Függöny! És döbbent csend a kiürült nézőtéren. Csak egy-két szipogó gyerek hangja tölti be a teret, pár tucat tapsolóval, akik jól láthatóan tudják, miért jöttek, és azt kapták, amire vártak.

Mindenki magához tért? A fenti előadást nemrég játszották az egyik magyarországi színházban, kisgyerekeknek hirdették meg, pont olyan körülmények között mutatták be, ahogy leírtuk – de hogy hol, azt most nem áruljuk el, lesz abból elég bajunk, amivel folytatjuk.

A kultúra felkészíti a társadalmat a változásra, hozzászoktat ahhoz, hogy a rossz tulajdonképpen jó, az aberrált szép, a bizarr gyönyörű, a deviancia kívánatos, a nemi identitás káros. Nem mentesülnek a befolyásolás alól a legkisebbek sem, sőt kiszemelt célpontjai a társadalmat átalakító vadliberális eszméknek. A gyerekek gondolatvilágának a megváltoztatása már a legfiatalabb korban megkezdődik.

Például 2017 óta Angliában az összes állami intézményben bölcsődéseket okítanak hercegnőnek öltözött transzvesztiták, játékos módon mesélnek a kicsiknek a nemváltásról, a transznemű életmódról. A Daily Mail 2017. november 11-i számában azt írja: a szakemberek azzal indokolják a korai „felvilágosítást”, hogy a két-három év körüli gyermekekben még nincs kialakult norma a mássággal kapcsolatban, így sem ítélkezés, sem szorongás nincs bennük a téma kapcsán. Az első hírek szerint a gyerekek imádják a foglalkozásokat, érdeklődéssel és kíváncsisággal hallgatják azokat a meséket, amelyekben pél­dául az egyik főhős egy napon ráébred, hogy ő nem is fiú, hanem lány (vagy fordítva).

Svédországban pontosan húsz éve maga az állam tiltotta meg a nemi szerepek gyerekekre „erőltetését”, és államilag támogatott nemsemleges óvodákat hoztak létre, így a családok nemi identitás nélkül nevelhetik gyerekeiket, ami persze az iskolában folytatódik.

A hazai balliberális óvodapedagógusok, gyermekpszichológusok soha nem tiltakoztak az ilyesmi ellen, érthető módon sokkal károsabb a gyermekek lelki fejlődésére Kásler Miklósnak, az emberi erőforrás miniszterének az ördögi terve, így ez ellen harcoltak. A tárcavezető ugyanis olyan alapértékek erősítését szeretné elérni, mint a család, a kereszténység és a magyar kultúra.

A gyerekeket nemcsak a homoszexuális és a genderpropaganda befogadására készítik fel, hanem arra is, hogy milyen jó az Euró­pát elözönlő afrikaiak befogadása. Ennél már csak a homokos migránsok szimpatikusabbak, akiknek olyan jó a szívük, hogy fehér csecsemőket fogadnak örökbe. A propagandaplakátok már Bécsben is megjelentek – de inkább térjünk vissza Magyarországra!

A HVG például most könyvsorozatot indított ovisoknak, amelyben elmagyarázzák, hogy milyen jó a migráció. A legdurvább manipulatív eszközökkel próbálják a kicsikkel átéreztetni a migránsok problémáit, akik között rengeteg a gyerek. Így folytatódik az érzékenyítőtréning: „Ha előfordult már veled, hogy pár percre szem elől tévesztetted a szüleidet a parkban vagy bevásárlás közben, akkor át tudod érezni, hogy mennyire ijesztő, amikor hirtelen magadra maradsz.”

A könyv szerint a migránsok helyzete ennél is sokkal nehezebb. Felhívják a figyelmet arra, hogy a gyerekek is tudnak segíteni azzal, ha élelmiszert, játékot, ruhákat gyűjthetnek, vagy süteményvásárt szervezhetnek, a befolyt pénzt pedig adják oda valamelyik szervezetnek.

Egy másik gyerekkönyv a rasszizmussal és idegengyűlölettel foglalkozik, ebből kiderül, hogy mindent, mindenkit el kell fogadni. A kicsik nyelvére így fordítják le a problémát: a rasszizmus miatt „egyes gyerekek olyan zaklatottá válhatnak, hogy képtelenek lesznek tanulásra koncentrálni, vagy akár betenni a lábukat az iskolába, de bele is betegedhetnek ebbe”.

Miután ebben nincs közvetlen állami pénz, nem ismertetjük bővebben, közvetett módon közpénzből úgyis el fog jutni az érintettekhez a könyvtárakon keresztül. Akárcsak a Móra Könyvkiadó új kiadványa, amelynen Micimackó történetét meséli el a gyerekeknek a hazai homoszexuális propaganda búgó hangú vezetője, Alföldi Róbert művész úr.

Ezeknél is érdekesebb, hogy a Magyar Narancs szeptember 20-i számában egy fontos információra hívja fel a figyelmet Carly Wijs színész, író. Mint mondja, Belgiumban és Hollandiában teljesen bevett műfaj a gyerekhír. Ha bármi történik a világban, azt feldolgozzák a gyerekeknek is. Carly Wijs elmagyarázza, hogy például az Egyesült Államok elnökéről, Donald Trumpról szóló hírek rossz hírek. Azaz: „Nem hiszem, hogy bárki mást állítana Trumpról, mint hogy egy bohóc.” Carly Wijs kategorikusan állítja: „Nem ismerek Hollandiában olyan embert, akiből ne szörnyülködést váltana ki.”

Ó jaj! Micsoda szavak! Most azt gondolják, hogy a teljes balliberális elitet az ájulás környékezi? Emiatt ne izguljanak, hiszen ez nem olyan gyűlöletkeltés, mint amitől Vekerdy Tamást és a hasonszőrű gyermekpszichológus politikai propagandistákat kiveri a veríték. Tudják, ők már a nemzethalál vízióját is levezették abból, hogy a gyerekekre milyen negatív hatással vannak a Soros Györgyöt ábrázoló plakátok.

Képzeljék el, mi lenne, ha liberális mintára nálunk is lennének gyerekhírek, és Soros, a magyarság eme jótevője bekerülne az adásba mint rossz hír vagy mint egy bohóc. Ebbe most nehogy belegondoljanak, mert sokkal érdekesebb az, hogy miért is utazott Carly Wijs Európa legsötétebb diktatúrájába? Hát hogy színházi darabot rendezzen a terrorizmusról az iskolásoknak, akik az oroszországi, beszlani túszdrámán keresztül érzékenyülhetnek a jelenkori eseményekre.

Hogy mit gondol a témáról, afelől hallgassuk inkább őt magát, Carly Wijst, aki hangsúlyozza, hogy a témával kapcsolatban semmiképpen sem szabad előítéletesnek lenni, hiszen „nem pedofil vagy terrorista az összes csecsen, számos közülük olyan, akárcsak te vagy én”. És máris megérkezünk az aktualitáshoz, a migránsok által elkövetett terrorizmus kérdéséhez. A Népszava október 9-i számában arra int, hogy ne feledjük el:

„Terrorizmus mindig is volt. Mindig vannak, akik azt gondolják, nekik igazuk van: fognak egy pisztolyt, és meghúzzák a ravaszt. S az emberek mindig félnek tőlük. Pedig valójában a kamionoktól kellene félnünk, a részeg sofőröktől, a ráktól, a szívrohamtól, a cukorbajtól – statisztikailag ezek veszélyeztetik az életünket. Mindig attól félünk, ami nem ér el minket. Hány terroristatámadás történt Magyarországon? És hány közúti baleset van évente?”

Tehát mit számít nekünk, magyaroknak, ha pár száz embert mégis felrobbantanának, úgyis többen meghalnak autóbalesetben stb. Megfizethetetlen ez a logika. Nem csodáljuk, hogy hazai kulturális intézményvezetők ilyen szempontot is meg szeretnének ismertetni a magyarokkal. Sőt Carly Wijs a Magyar Narancsban elmeséli, hogy az európai terrorizmus fellegvárában, a brüsszeli Molenbeek negyedben él, ami szerinte „egy kifejezetten kellemes, lakható környék, sok művész él itt. […] Mindent összevéve Molenbeek az egyik legkellemesebb brüsszeli lakóhely.”

Carly Wijs művésznőnek persze határozott véleménye van a produkcióját finanszírozó vendéglátó országról is. Jól leteremti a magyarokat, mert nem akarnak rokonszenves afrikaiakat a keblükre ölelni. „Magyarországnak ezer menekültet kellett volna befogadnia. Tízmillió ember él itt, és nem tudnak gondoskodni ezer emberről, mert lehetetlen etetni őket, a gyerekeket iskolába küldeni, és néhány év múlva elengedni őket, amikor véget ér a háború. Valóban lehetetlennek tűnik?”

Majd így folytatja: „Ez kicsit olyan, mint elmenni egy buliba, és aztán nem eltakarítani magunk után. Elfogadni az európai pénzeket és támogatásokat, de amikor arról van szó, hogy most van egy probléma, amit meg kell oldanunk, akkor visszakozunk. Hollandiában, amikor jöttek a menekültek, azonnal szétszórták őket az országban, s így könnyű volt kezelni a helyzetet. Ugyanez történt a magyarokkal is 1956-ban, kétezer ember jött át a határon, s mi beengedtük őket, pedig szintén más emberek voltak. […] Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a terroristák, akik megtámadtak minket Brüsszelben vagy Párizsban, belgák voltak. Nem külföldiek.”

Ó, most már minden világos, nem a korábban beengedett afrikaiak, az integrálódásra képtelen migránsok a gyilkosok, hanem a belgák. Aha! Tehát nincs ok az aggodalomra, sőt erre hivatkozva még több afrikait kell befogadni!

A Magyarországon turnéztatott Wijs-darab legutóbb a budapesti Jurányi Házban volt látható. Ezt az intézményt nem csak Soros György alapítványa kedveli, fennmaradása kérdéses lenne a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Fővárosi Önkormányzat nélkül.

A Jurányinak azért van egy mentsége: kiemelten foglalkozik a magyar történelem bemutatásával is. Sőt közismert, hogy Spiró György mennyire vonzódik a magyar múlthoz, írt is egy nagyszerű drámát az idióta magyar Árpád-házi királyokról. Ezt a kőszegi HOPPart Társulat fideszes állami és önkormányzati támogatással színpadra is vitte, amit a Jurányiban is megnézhetnek. Sajnos a terjedelmi korlátok már csak egy rövid kiemelést tesznek lehetővé a darab ajánlójából.

Mint írják: vérbeli, régi magyar nyelvezettel fűszerezett abszurd, amely olvasva is hangos kacagásra késztet. II. (Vak) Bélát például így oktatja halni készülő elődje a szerelem fortélyaira: „Asszonyod nagy kurva lesz, örülj neki, ha megcsal, azt úgyse látod. Szép nagy f…szod van neked, Béla, örülhet az egyház, örülhetek én is. Áldott legyen a henger, aki monyoródat mégse vágta ki.”

A szerző újságíró

(Szakács Árpád, magyaridok.hu)