Kit érdekel már ez az utólagos moralizálás, ez a témára piócaként rátapadó hullarablás?
„Ez már tarthatatlan magatartás balról is, jobbról is
Nem az önfényezés szándékával közlöm, de 2 nappal ezelőtt egy rövid megemlékezést írtam Suhajda Szilárd hegymászóról, amit a – mindenszó – portál szemlézett. Akkor még a remény hangján szólt, aki szólt. Így mellettem nagyon helyesen, megtette ezt még egy-két újságíró.
A szomorú valóság beköszönte után a hallgatás, a néma gyász gyakorlása azt gondolom, hogy előre mutatóbb lett volna az írástudók részéről, mintsem ez a témára való már-már ízléstelen rácuppanás, ami azóta sem hagyott alább. Csak a Mandiner felületén közel egy tucat innen is, onnan is szemlézett szerző állt frontvonalba, hogy Szilárdnak »volt-e joga vágyai teljesítésére«, avagy a tragédia tükrében családos emberként, pár éves kisfiát és szeretteit hátrahagyva »így utólag, megvetendő-e a viselkedése?«
Kit érdekel már ez az utólagos moralizálás, ez a témára piócaként rátapadó hullarablás? Kérem tisztelettel, hogy az élők szellemi fölényével való ítélkezésnek legyen egyszer és mindenkorra vége. Írjanak másról az írástudók, mert a rokonok, hozzátartozók gyászát az egymás irányába bicepszüket mutogató tollforgatók fenekedése egyáltalán nem enyhíti. Csend legyen és befele fordulás, az talán némileg segít, ellenben a szájtépő magamutogatással – még ha eredetileg jó szándék vezérelte is – mert már ellentétes hatást vált ki a tragédiát feldolgozni kénytelenek szemében és a nyilvánosság terein egyaránt.
Szilárd, nyugodj békében. Magyarország büszke rád!”
Bognár Zsolt
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
