Támogatás
kedd, május 13, 2025
Támogatás
Támogatás

Stabil agyhalál – A BBC szerint jobb a bevándorlás, mint a magyar családpolitika

0 megjegyzések 8 megtekintés

A Mandiner szúrta ki, hogy a BBC World Service hétfő reggeli, 60 perces hírműsorában szó esett Orbán Viktor magyar miniszterelnök családpolitikai bejelentéseiről is.

 

Az adásban megszólaltatták Sarah Harper professzort, aki a téma „szakértőjének” számít, ugyanis az elöregedő társadalmak problémáival foglalkozó Oxford Institute of Population Ageing vezetője.

Sarah Harper

Harper kifejtette, hogy rendkívül elhibázottnak tartja a magyar gyermekbarát intézkedéseket akkor, amikor Fekete-Afrika túlnépesedik. Szerinte Nagy-Britannia is meg tudja oldani a demográfiai problémáit ilyen intézkedések nélkül, méghozzá azáltal, hogy a bevándorló családok gyermekszáma jóval magasabb, mint az őshonos briteké.

A professzor asszony szerint (leszámítva a migráns gyerekeket) egy elöregedő társadalom, mint amilyen a magyar is, csak pluszterheket vesz magára a sok gyerekkel, hiszen húsz évig el kell őket tartani, mire munkába tudnak állni – ráadásul az anyáknak el kell tűrniük az „anyasággal kapcsolatos stigmát” a karrierjük során.

A magyarok máshogy gondolják

Sarah Harper tehát egyértelműen hitet tett a bevándorlás mellett a magyar családpolitika ellenében, ezzel azonban nemcsak a magyar kormány, hanem a magyar emberek világnézetével, akaratával is szembement.

A karácsony előtt véget ért, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményei ugyanis azt mutatják, hogy az 1,38 millió magyar állampolgár által kitöltött ív mind a tíz kérdésére bőven 90 százalék felett érkeztek a magyar családokat támogató és a bevándorlást ellenző válaszok.

Orbán Viktor vasárnapi évértékelője után pedig a Századvég készített egy reprezentatív felmérést, melynek eredményeiből kiderül, hogy a beszédről értesültek 73 százaléka kedvezőnek értékeli az elhangzottakat, a hétpontos családvédelmi akcióterv támogatottsága ráadásul még ennél is magasabb.

(forrás:  Horváth Tamás, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.