Támogatás
kedd, október 8, 2024
Támogatás
Támogatás

Sorosék bevetették az anarchistákat

a
0 komment 1 megtekintés

888.hu

2017. április 11. 19:07

Ez már a legalja: egy provokátor szabadon bocsátásáért tüntetnek az ügyészség előtt.

Gulyás Márton „civil”, senkisemtudjamibőlél provokátort hétfő éjszaka csoportosan elkövetett garázdaság miatt őrizetbe vette a rendőrség a Sándor-palotánál mert társaival az elnöki rezidencia összefestékezésére készült.

A Fővárosi Főügyészség közleményét felidézve: „Hétfőn a Sándor-palota elé szervezett tüntetés alatt – az épületet körbevevő kordonon, illetve rendőri sorfalon keresztül – festékkel teli flakonokat dobálták az épületet, amit el is találtak, és a  kifröccsenő festékből a rendezvényt biztosító rendőrök testére és ruházatára is került. A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben két személyt hallgat ki gyanúsítottként, és gyorsított eljárásban történő bíróság elé állításukat tervezi. Az ügyészség csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének, valamint műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a két gyanúsítottat, és egy társukat még keresik.”
Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Gulyás Márton provokátor a bűncselekményt próbára bocsátás próbaideje alatt, illetve más folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Gulyás hívei a Facebookon kedd délután fél hatra tüntetést hirdettek a Budapesti Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületéhez, tiltakozásul Gulyás 72 órás őrizetbe vétele ellen. A tüntetők a Belgrád rakpartról a Gyorskocsi utcához vonultak.

A tüntetés jelenleg is tart, és természetesen a helyszínen van Demszky Gábor is.

A tüntetők azt skandálják, hogy: „Marcit ki, Orbánt be!” Élő facebook közvetítésük kommentátora azt mondta, hogy a „NÉP” (azaz, a helyszínen sivalkodó két-háromszáz ember) azt akarja, hogy „engedjék ki a Marcit”, mert ha nem akkor ők mennek be a Gyorskocsi utcai épületbe.

A sorosista Gulyás-provokátorok hisztijét itt tudjátok nyomon követni:

Demszky Gábor és a Gulyás-féle csürhe természetesen megint nekimentek a rendőröknek.

A tüntetők erőszakra való felszólításokat kiabálnak, miközben magukat a „NÉP” képviselőiként állítják be, és ennek természetesen hangot is adnak.

„Mi vagyunk a nép”; „Bajszos szar”; és „a rendőröknek szabad elvonulást biztosítunk” – ezt skandálja a Gulyás Márton kiszabadításáért tüntető, tömegnek nem nevezhető anarchista különítmény.

forrás: 888.hu

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.