in ,

Soros propagandistái hazaárulók, bíróság elé kell állítani mindet!

Nem tekinthetjük sajtónak sem a Soros György globális spekuláns által tíz- és százmilliókkal kitömött, magát „függetlennek” hazudó szennymédiát, sem a propagandagépezet többi elemét

Nem tekinthetjük sajtónak sem a Soros György globális spekuláns által tíz- és százmilliókkal kitömött, magát „függetlennek” hazudó szennymédiát, sem a propagandagépezet többi elemét. Ahogy a magyar érdekekkel ellentétes brüsszeli, berlini, párizsi, sorosista migránspropagandát terjesztő propagandista sem újságíró, sokkal inkább hazaáruló. E propagandistákat (az indexesektől az RTL Klub manipulátorain át a 444-esekig) egytől egyig el kell számoltatni, bíróság elé kell állítani!

 

A tisztességes média legnagyobb önbecsapása, amikor a propagandára „ellenzéki sajtó” címszóval hivatkozik. Az ugyanis, amit így neveznek, köszönőviszonyban nincs az újságírással, sőt, annak egyenesen az ellentéte. A sajtó ugyanis a legfontosabb feladatát csak akkor tudja ellátni, ha hiteles, és híreit a valóságra alapozza, nem a brüsszeli, berlini, párizsi erőközpontok ukázaira, Soros György és világméretű emberkereskedő maffiahálózatának elvárásaira: így tudja kiegyensúlyozottan tájékoztatni a közvéleményt politikai témákban, ez pedig elengedhetetlen egy demokráciában.

A választók túlnyomó részének nincs lehetősége arra, hogy saját maga közvetlenül gyűjtse be azt az információt, aminek köszönhetően aztán majd választani tud a pártok között. Szüksége van egy közvetítő közegre, ami összegyűjti a számára releváns híreket, és eljuttatja hozzá azt emészthető formában. Ezzel szemben Soros által kitartott migránspropagandisták ellentétes feladatot látnak el. A propagandagép kifejezetten egy érdeket kiszolgálva közvetít üzenetet az emberek felé. Egy demokráciában is lehet helye a részrehajló tájékoztatásnak, ha az nyílt, és mindenki számára egyértelmű, hogy ki és miért akarja átadni az adott információt. Ám a Soros-féle propagandagépezetnek ezzel pont ellentétes a célja: elfedni, pontosan ki és milyen célból fogalmaz meg migránspátyolgató üzenetet, sulykolja a multikulturalizmus felsőbbrendűségét.

Ő csak egy jószándékú filantróp, egy kedves idős bácsi, aki mindenkinek jót akar… (Forrás: Magyar Idők)

A kormánypárti sajtó egy demokráciában ugyanolyan tájékoztató szerepet láthat el, mint a sajtó. Soros propagandagépezete azonban egy sok százmilliárd dolláros vagyonnal rendelkező, agresszív világhatalmi maffia része, amely a világ vezető hatalmaiban és szervezeteiben kulcspozíciókkal bír, és messianisztikus-neoliberális politikai rögeszméit az egész világra ki akarja terjeszteni. Méghozzá bármi áron. E propagandagépezet tehát annak a Soros-maffiának a része, amelynek ellenőrzése és kritikája a feladata lenne. Éppen ezért hibás „ellenzéki sajtónak” nevezni Soros és Brüsszel propagandagépezetét, például az RTL Klubot, az Indexet, a 444-et, az Átlátszót, a Magyar Narancsot stb. Ezzel ugyanis egymás mellé helyezzük az amúgy egymással ellentétes fogalmakat.

  • Pont azt csináljuk, mint amikor Jean-Claude Juncker liberális demokráciának nevezi a nyugati világ rendszerét, ezzel azt üzenve, mintha a liberalizmusnak bármi köze lenne a demokráciához. Holott nincs: egy demokrácia vagy keresztény, vagy nem demokrácia, hanem egy neoliberális maffia diktatúrája! A sajtó is vagy a valóságból táplálkozik, vagy nem sajtó! Egy újságíró pedig vagy normális, vagy liberális migránspropagandista.

Ha valaki Soros propagandagépezetének a része, akkor egy világméretű maffiahálózat alkalmazottja. Az újságírónak pedig pont az az egyik legfontosabb feladata, hogy a senki által meg nem választott, országok belügyeibe agresszíven beavatkozó NGO-kat, a Soros-maffia polipcsápjaiként működő álcivil, diverzáns szervezeteket ellenőrizze, nem élnek-e azok vissza a hatalmukkal. Három konkrét példa arra, hogy visszaélnek:

  1. Dénes Balázs a berlini székhelyű Európai Szabadságjogi Unió nevű Soros-szervezet vezetőjeként egy hangfelvételen beismerte: a német kormányt próbálta ráuszítani Magyarországra.
  2. Siewert András, a Migration Aid egyik vezetője egy másik hangfelvételen elkotyogta: Soros akciói nem emberbaráti célokat, hanem kizárólag a pénzszerzését szolgálják.  
  3. Tracie Ahern, a Soros Fund Management, azaz Soros amerikai pénzügyi alapjának korábbi pénzügyi vezetője egy harmadik hangfelvételen beismerte: kétezer (!) ember dolgozik Magyarországon, hogy Soros akaratát érvényre juttassák.

Nemcsak az „emberi jogi szakreferensek”, ellenzéki szóvivők és ligetvédők, hanem a migránspropagandisták kommunikációs paneljei is ugyanabban a kommunikációs stábban készülnek, a Nyílt Társadalom Alapítvány boszorkánykonyhájában. Ők tehát mind egy hatalmába beleőrült dollármilliárdos eszközei – hacsak nem gondoljuk, hogy a 444.hu vagy a Magyar Narancs is sajtótermék.

  • És nem akármilyen eszközei a világot felforgatni próbáló Soros-maffiának! A spekuláns azért költ dollármilliárdokat felforgató hálózatára a valuták bedöntéséből síbolt vagyonából, hogy bűntudatot keltsen az európaiakban, megnyittassa a határokat, elárassza a vén kontinenst, lebontsa a nemzetállamokat, hitelfelvételbe hajszolja azokat és egy gyökereitől, múltjától, hitétől, nemzeti érzéseitől megfosztott keveréknépet hozzon létre.

A Soros-propagandista tehát nem újságíró. Maffiamódszerekkel szerzett pénzekből gyártanak hazugságokat, írnak migránspropagandát, mindezt központi utasításra. Nem tekinthetjük sajtónak sem a Soros György globális spekuláns által tíz- és százmilliókkal kitömött, magát „függetlennek” hazudó szennymédiát, sem a propagandagép többi elemét.

  • Ahogy a magyar érdekekkel ellentétes brüsszeli, berlini, párizsi, sorosista migránspropagandát terjesztő propagandista sem újságíró, sokkal inkább hazaáruló… Hazaáruló, hiszen bármelyik magyar életét hajlandó tönkretenni azért, hogy gazdái, Sorosék és a neoliberális világelit maradványai hatalmon maradhassanak. 2019-ben tehát nem elég tisztességes, valóságalapú médiát követelni, amely beszámol Soros gonosz szándékairól, föltárja a spekuláns szervezeti hálóját, az odaáramló pénzek útját és a szervezett népvándoroltatás veszélyeit. A Soros-propagandagépezet propagandistáit el kell számoltatni. Bíróság elé kell állítani azokat, akik a spekuláns érdekeit képviselve részt vettek a magyar demokrácia elleni támadásban és a magyar függetlenség idegeneknek való kiárusításában.

A fenti írás a momentumos Buzinkay György csütörtöki hadüzenetének némileg átírt, javított, valósághoz igazított változata. Ha úgy tetszik, parafrázisa. Néhány kulcsszót, mondatot átírtunk benne: például a kormánypártit ellenzékire, sorosistára cseréltük. Illetőleg a légből kapott marhaságok helyett tényeket írtunk bele: például azt, hogy a Magyar Idők tavaly márciusi tényfeltáró cikksorozata szerint Soros hálózatának három vezetője miként leplezte le a spekuláns csalárd szándékait, valódi céljait. Ettől függetlenül  cikkünk egy Buzinkay-átirat, amelynek azonban kétségtelen előnye, hogy sokkal inkább fedi a valóságot, mint az Azonnali.hu-n megjelent eredeti. Bár Buzinkay leszámolással, kvázi börtönnel fenyegette meg a kormánypárti újságírókat, amiért ők másképp merik látni a világot, a fenyegetőzésnek nem lett következménye. Az ellenzéki sajtó elhallgatta a bolsevik fenyegetőzést, ami nem véletlen, hiszen – ha tehetnék – valószínűleg ők is ugyanígy leszámolnának a kormánypárti újságírókkal. Miközben naponta telesírják a külföldi sajtót a saját, állítólagos üldöztetésükkel, elnyomatásukkal. A közismert „emberi jogi szakértők”, „sajtószabadságügyi” élharcosok is mélyen hallgatnak csütörtök óta. Hát persze, mivel nem sorosista újságírókat fenyegettek meg börtönnel. Meglátjuk: most, hogy a célszemélyek nevét kicseréltük, ráharapnak-e a csalira. (Amilyen nagy gondolkodók, csak cikkünk címét és bevezetőjét olvassák majd el, és máris indítják a hisztilavinát. Így legyen!) 

 

(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)

Ajjaj! -3 fok van, és leesett a hó! Elmarad a forradalom? Be fog fagyni a tüncikézők púzókája

Ismét az ellenzéken röhög az egész ország – Megalakult az ellenzék kórusa! – Premier – TEGYÉL RÁ HANGOT