in ,

Semmi baj a magyar oktatással! – Magyar diákok felvételi aránya áll az 1.helyen a Cambridge Egyetemen

A Cambridge Egyetem egyike a világ csúcs-egyetemeinek

A Cambridge Egyetem egyike a világ csúcs-egyetemeinek. Oxford után a második legrégebbi egyetem az angolul beszélő világban és a világ 4. legrégebben működő egyeteme. Minden évben az intézmény publikálja kutatások számára az egyetemre felvett diákjainak felvételi eredményességét nemzetiségük és sikerességi rátájuk alapján rangsorolva őket. Innen letölthető az egész tanulmány.

Azt vizsgálják tulajdonképpen, hogy 100 jelentkező angol, amerikai, francia, német….magyar, ..stb diákból hány nyer sikeres felvételt az egyetemre az eredményei alapján.

2015-ben és 2016-ban Magyarország és a magyar diákok a második helyen álltak, de a mostani évben már ebben a tekintetben átvették a vezetést és a magyar diákok felvételiznek a legsikeresebben, ők állnak immáron az 1. helyen 27,2%-os felvételi arány alapján. Azaz 100 magyar felvételiző diákból 27 sikeresen felvételt nyer a Cambridge Egyetemre.

A pontos adatok szerint 103-an jelentkeztek az adott évben az egyetemre és ebből 28-at fel is kellett vegyen a Cambridge University. Őket követi Ciprus a második és Szingapúr a 3. helyen. Érdekes adat, hogy a magyar diákok még a briteknél is jobban szerepelnek. Nagy-Britanniából saját egyetemükre 20,3%-os a felvételik sikeressége.

 

Mivel sokan szeretnek Magyarországon is sopánkodni és folyamatosan szidni a magyar oktatási rendszert – persze mindig olyanok, akik még csak közelről sem ismerik a helyzetet, pláne nem dolgoznak benne – és sokszor pusztulásról, züllésről beszélnek, az oktatás katasztrofális színvonalával riogatják egymást és a lakosságot (főleg balliberális károgó oldalon), nos számukra pozitív hír lehet, hogy a magyar diákok mégsem állnak világszinten olyan csapnivaló képzettségi szinten és igenis vannak biztató eredményei is a magyar oktatásnak.

Forrás: Undergraduate.study.cam.ac.uk
Fordította: SBG Buddha – VilagHelyzete.com

(Forrás: hungaryfirst.hu)

Szijjártó akcióban – Szijjártó Péter ismételten felhívta az oláh külügyminisztert

Döbbenet – Gyurcsányék számára meg sem történt az úzvölgyi magyarellenes támadás