in

Rossz hír a libsiknek, jó hír a magyaroknak – Erős volt a GDP-növekedés

A belső fogyasztás és az építőipar nagy arányban járult hozzá a bővüléshez

A piaci várakozásoknak megfelelően bővült a gazdasági növekedés a harmadik negyedévben, a legújabb statisztikai kimutatás szerint a növekmény 3,6 százalékos volt éves összevetésben. Az adatok alapján teljesíthetőnek látszik az év egészére kitűzött, 4 százalék körüli növekedés.

 

A bruttó hazai termék a harmadik negyedévben a nyers adatok szerint 3,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá. A GDP volumene 2017 első három negyedévében 3,7 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A vizsgált időszakban az előző negyedévhez mérten 0,8 százalékkal bővült a bruttó hazai termék.

– Lendületesen bővült a hazai gazdaság a harmadik negyedévben, ami együtt járt a bérek töretlen emelkedésével, így a munkavállalók is egyre inkább részesednek a gazdasági növekedésből – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Közölte, a részstatisztikák alapján ennél is jobb eredményre lehetett számítani, hiszen a bérek emelkedése vagy a rekord-áfabevételek sokkal dinamikusabb gazdasági életet mutatnak, ezért a végleges adatok várhatóan 3,6 százaléknál gyorsabb GDP-bővülést jeleznek majd.

 


Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a gyorsabb növekedés vélhetően többek között a lakossági fogyasztás bővülésének, ezen belül is a piaci szolgáltatások felfutásának köszönhető. A háztartások fogyasztásának emelkedése egyértelműen látható a kiskereskedelmi adatokból is, a forgalom növekedése ugyanis gyorsult a harmadik negyedévben. – Az ipar is magára talált, szeptemberben például a munkanaphatással tisztított adatok több mint 8 százalékos emelkedést mutattak, emellett az építőipar masszív bővülése is segíti a növekedést – mondta Németh.

– Az utolsó negyedévben határozott gyorsulásra számítunk a fogyasztás további élénkülése, a továbbra is erős beruházások, a lakásátadások elkezdődése és az egyre kedvezőbb európai konjunktúra miatt – írta Suppan Gergely, a Takarékbank szakértője. – Idén éves átlagban 4 százalékkal nőhet a GDP, jövőre pedig 4,2 százalékra gyorsulhat a növekedés üteme a továbbra is erős fogyasztási dinamika, a lakás- és irodaátadások fellendülése, továbbá az uniós források, az állami beruházások felfutása, az új autóipari kapacitások, illetve feldolgozóipari beruházások okán – tette hozzá.

A Nemzetgazdasági Minisztérium várakozásai szerint is tovább gyorsul a növekedés az utolsó negyedévben, a kiskereskedelmi forgalom és a fogyasztás növekedése erős maradhat, de a beruházások jelentős része is jellemzően az év végén valósul meg – mondta Varga Mihály. A tárca ennek megfelelően nem változtatott az idei egész éves, 4 százalék körüli előrejelzésén, a mostani adat a kormányzati várakozáshoz közeli elemzői előrejelzéseket is megerősítette.

 

(Rácz Gergő, magyaridok.hu)

Törvényi szigor – Örökös eltiltás sújtja a pedofilokat

Bayer Zsolt – Beregszászi csöndek