in ,

Rohadt nagy a baj – Kocsis Máté: a magyar baloldal talán még nagyobb összegű külföldi pénzből kampányolt, mint amit eddig bevallottak

1990 óta abban politikai konszenzus volt, hogy Magyarországon politikai kampányt nem lehet külföldről finanszírozni – szögezte le a Fidesz frakcióvezetője.

A magyar baloldal talán még nagyobb összegű külföldi pénzből kampányolt, mint amit eddig bevallottak – mondta Kocsis Máté a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, jelezve, a helyzet súlyosabb annál, mint azt eddig gondolni lehetett.

Mint felidézte, korábban a nemzetbiztonsági bizottság úgy döntött, felkéri a titkosszolgálatokat, folytassanak átfogó vizsgálatot, tekintettel arra, hogy jogellenes külföldről magyar kampányt finanszírozni.  A szolgálatok vezetői ennek első jelentését tették meg a bizottság csütörtöki ülésén – számolt be Kocsis Máté, hozzátéve,

mivel az anyag 2051. december 31-ig titkos minősítésű, ezért a bizottság ülésén javasolta annak feloldását.

Arra hivatkozott: olyan megdöbbentő tények szerepelnek ebben az anyagban, amelyeket a teljes nyilvánosságnak ismernie kell. Az eljárás lefolytatása jelenleg is zajlik – ismertette, kifejtve, a jelentésben nevek, összefüggések, szervezetek szerepelnek.

Mint fogalmazott, azt eddig is tudták Márki-Zay Péter nyilatkozataiból, hogy a baloldal tavaszi kampányára költött pénzek 70 százaléka külföldről jött. Szerinte felvetődik a kérdés, hogy ezen felül a különböző média- vagy olyan egyéb lejárató felületek finanszírozása is megtörtént-e, amelyeket kampánycélokra használtak. Korábbról tudni lehet, hogy ezek az amerikai finanszírozók Bajnai Gordonhoz és Karácsony Gergely köréhez köthetők, de mivel Márki-Zay lett a miniszterelnök-jelölt, részben „az ő ölébe hullott a támogatói kör” – mondta Kocsis Máté, aki szerint különösen érdekes az ügyben Karácsony Gergely hallgatása.

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett „a DatAdat környéki zavaros ügyekre”, a magyar felhasználók adatainak külföldre továbbítására, valamint arra, hogy a kampány utolsó napjaiban az emberek helytelen magyarsággal írt sms-eket kaptak a telefonjaikra, és ezek is külföldről érkezhettek.

Ez az egész ügy a magyar törvények szerint jogellenes, és az Európai Unió szinte valamennyi tagállamában így van – fejtette ki, megjegyezve,

1990 óta abban politikai konszenzus volt, hogy Magyarországon politikai kampányt nem lehet külföldről finanszírozni.

Kitért arra, hogy a baloldal a magyar államtól mintegy 810 millió forintot kapott kampányra, de ennek többszöröséhez jutott külföldről. Hozzátette: a szuverenitás kérdését az veti fel, hogy „nyilván a finanszírozók befolyást is kértek, kérdés, hogy Karácsony Gergely, Bajnai Gordon vagy éppen Márki-Zay Péter körei mit ígértek ezért cserébe, Magyarország rovására”.    

Kocsis Máté arról beszélt, hogy az ügy szövevényes, bonyolult, de az világosan látszik, hogy a magyar baloldal jóval nagyobb összegű külföldi pénzből kampányolt, mint hazaiból. Megjegyezte: függetlenül attól, a baloldal miként kommunikál ebben az ügyben, és hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén az ő képviselőik is támogatták a titkosítás feloldására tett javaslatot,

nem tudnak érintetlenek maradni, mivel közösen indultak a választáson,

közös jelöltjeik voltak, közös célokra használták fel a külföldi pénzeket, így a felelősségük is közös.

 

(mandiner.hu)

 

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

 

 

 

Feljött a gödörből – Vágó ismét kinyitotta a DK-s száját: Vidnyánszkyék úgy rohanták le a magyar kultúrát, mint az oroszok Ukrajnát

Bohár Dani megállapítása a kifulladó tüntetésekről: már a tünciből sem kérnek