in ,

Politikai elemző: „Ha a baloldaliak nem kormányozhatnak, akkor nem is szeretnének semmit csinálni”

Farkas Örs politikai elemző Gyurcsány pártjának viselkedéséről fejtette ki álláspontját.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője azt mondta, hogy pártja a választást továbbra sem tekinti szabadnak, tisztességesnek.

A párt ezért csak az alakuló ülés eskütételén vett részt, amit Farkas Örs az M1 szerdai műsorában úgy kommentált: a DK politikai hisztériakeltésre használja fel az Országgyűlést, de ez – akárcsak az elmúlt nyolc évben – most sem fog sehová vezetni.

Farkas Örs szerint a DK a fentebbi gesztusával azt bizonyítja: csak a pozíció megszerzése volt a cél, ha nem kormányozhatnak, akkor nem is szeretnének semmit csinálni. Azokat sem kívánják képviselni, akik rájuk szavaztak.

Érdemes megemlíteni, hogy az Országgyűlés mellett a tüntetéseket is megpróbálja meglovagolni a szemkilövető Gyurcsány pártja, ám a hisztériakeltés továbbra sem sikerül a DK-nak.

Farkas Örs azt is elmondta, hogy az Országgyűlés struktúrájában a 2010-ben elindult modellt folytatja – írja az MTI.

 

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Masszív agyhalál – A DK nem akar kerítést, csak bevándorlást

Migránsmentes övezet: elképesztően növekszik a Budapest Airport utasforgalma