in ,

Pilhál véleménye Ujhelyiről: megélhetési Pityu

„A süllyedő hajó esete a patkánnyal – írta egyikük.

A híresztelésekkel ellentétben mégsem gondolta meg magát, tényleg távozik az MSZP-ből Ujhelyi István, a párt egyetlen uniós képviselője, akiben, ahogyan írta: „valami összeragaszthatatlanul eltört”. Drámai­ra komponált búcsúszózata azonban nem ríkatta meg az olvasókat.

„A süllyedő hajó esete a patkánnyal – írta egyikük.

 

– Ráébredt, hogy az utolsó húscafatot is lerágta a pártjáról. Remélem, EP-mandátumát is leadja majd.” Hamar kiderült, ez csupán naiv ábránd, bár Ujhelyi „megmagyarázta”… Ő azt tapasztalta, hogy brüsszeli munkája és kezdeményezései sikeresek, így egyetlen pillanatra sem hagyhatja cserben a szavazóit.

„Van még dolgom, és teszem a dolgomat” – nyilatkozta bepárásodott szemmel az ATV stúdiójában. (Leleményesebb szerkesztő ezen a ponton bejátszotta volna az Internacionálét.)
Nekem meg az az érzésem, hogy Ujhelyi nem a szavazóit, hanem az EP-mandátummal járó nagyjából havi ötmilliós apanázst nem akarja cserben hagyni. (Hűséges típus, összeszoktak az évek során.) Talán már a tervei is megvannak vele a következő, 2024-es választásig.

A kommentelő is hasonlóan látja: „Megélhetési Pityunak »van még dolga«, hát persze: fölvenni a ciklus végéig azt a hatalmas dohányt, amit azért kap, hogy leszavazza a Magyarországnak járó pénzeket.”

Jelzem, nem Ujhelyi az első, pártját veszített, Brüsszelben feledkező politikusunk. Jó évtizede az akkor éppen MDF-színekben feszítő Bokros Lajos mutatott fityiszt az őt hazahívó MDF-jogutód JESZ-nek. A legendás csomagkészítő azzal érvelt, őt a nép küldte Brüsszelbe, nem hagyhatja cserben híveit. (Bajsza alatt jót kuncoghatott.)

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

„Nincs B terv: meg akarunk állapodni az unióval, és meg is fogunk” – Varga Mihály az uniós pénzekről, az államháztartási hiányról és a válságról

Óriási sikert aratott Orbán Viktor Berlinben, a magyar miniszterelnököt dicséri a német sajtó – Videó