in ,

Pilhál Tamás véleménye az egyetemfoglaló ripacsokról

Már augusztusban elkezdték szervezni a Színház- és Filmművészeti Egyetem blokádját – ismerte be két SZFE-foglaló forradalmár a Pesti TV-nek. V

Már augusztusban elkezdték szervezni a Színház- és Filmművészeti Egyetem blokádját – ismerte be két SZFE-foglaló forradalmár a Pesti TV-nek. Vagyis szó sincs spontán akcióról – előre eltervezetten bénították meg egy oktatási intézmény működését, rekesztették ki onnan erőszakkal a törvényesen megválasztott új vezetést a szélbalos kultúrmarxisták. Már csak az a kérdés – amire az ország rendpárti többsége kíváncsi –: hány plusz évet jelent majd ez a súlyosbító körülmény Kufstein várában, nehézvasban?

Az Origo már szeptemberben megírta, hogy augusztus elején négynapos tábort szervezett saját campusán az SZFE, amelynek központi témája volt, hogyan állítsanak blokádot, hogyan foglaljanak el egy tanintézményt. A forradalmárképző rendezvényen tiszteletét tette Gulyás Márton naiv festő-mázoló, valamint a Fidesz pártszékház 2013-as megszállását levezénylő Misetics Bálint, azaz a „kistérségi Che Guevara”. E finom úriemberek jelenléte előrevetítette: hamarosan valami ízes kis fölfordulás következik. S lőn!

Az ellenzéki média szokása szerint mélyeket hallgatott a blokádképző kurzus híréről, hiszen az nem illett az „Ártatlan, bociszemű, spontán forradalmárok dacolnak Orbán önkényével” című, tíz éve futó szappanoperájuk legújabb epizódjához. Lenin sem verte nagydobra, hogy német birodalmi pénzből szervezték a bolsevik forradalmat, s nem a proletárok spontán fölháborodásából…

„Soha nem állítottuk azt, hogy ez spontán akció lett volna, az egyetemnek az elfoglalása, és azt gondolom, ez minket, a hallgatókat ez érdekelte, a polgári engedetlenség is érdekelte, és természetesen beszéltünk ilyesmi dolgokról is. Ez egy szabad egyetem volt, nem egy tábor, nem volt mögötte más szervezés, hallgatói kezdeményezésre jött létre”

– mesélte minap az egyik jól képzett egyetemfoglaló (A videó ITT megtekinthető!) Társa pedig ekképp tromfolta:

A hallgatókat a polgári ellenállás minden formája érdekelte augusztusban, így szó került a blokádról is igen.

 

No, tehát ennyit arról, mennyire akartak ők bármiről is tárgyalni, megegyezni a Vidnyánszky Attila vezette új kuratóriummal. Ennyit arról, mennyi esélye volt az új vezetésnek arra, hogy engedményekkel, szép szóval, gesztusokkal a kedvében járjon a durcás nebulóknak. Mint Alföldinek, hogy ne csempésszen a darabjaiba fallosz-szimbólumot. Nulla.

Amúgy az anarchistaképzésnek nemes hagyományai vannak a Kárpát-medencében. Legutóbb 2017-ben kélt híre, hogy fölforgatóknak és egyéb állatfajtáknak tartottak „polgári engedetlenségi képzést” a Civil Kollégium Alapítvány kunbábonyi központjában. Ott egyebek között arra okították az egybegyűlteket, hogyan provokálhatnak ki rendőrségi beavatkozást, vagy miként viselkedjenek egy intézményfoglalás alkalmával. Bár a rendőrségi beavatkozás kiprovokálása az utóbbi három évben sem jött nekik össze (noha betojásig erőlködnek a fiúk-lányok), az épületfoglalás legalább igen. Egyébként nem fogják elhinni, de a kunbábonyi kurzusokat is Misetics Bálint és Gulyás Marci tartotta…

Túl minden tréfán: azért azt csak ki kéne majd számítania az illetékes nyomozószerveknek, ügyészségnek, bíróságnak, hogyha 2006-ban a tévészékházba való betörés és félórányi ott tartózkodás nagyjából két év (felfüggesztett) börtönbüntetést ért, akkor az egyhónapos egyetemfoglalás (plusz rezsi) vajon mennyit érhet! Csak szépen föl kéne szorozni a számokat, aztán hajrá! Az egy hónap alatt eldorbézolt vizet, villanyt, wifi-t pedig behajtani a sok kis sértődött Mephistón – hiszen meg kell tanulniuk: „Nincs ingyenebéd!”

  • Ahogyan a „Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak” is voltak stációi, ugyanúgy az SZFE-s idétlenkedésnek is megvannak. Szigszalagos forradalomként indult, ám minél többet szerepelnek kamerák előtt szegénykéim, annál jobban látszik: inkább ripacsforradalom lesz ez. 

Ezt leszámítva különösebb gond nincs is az egyetemfoglalással. Persze, a bűncselekményeken és a ripacskodáson túl. Hozzájuk képest már-már Latinovits Zoltánná nemesül Hadházy Ákos köztévés lógászkodása, vagy Varju László világhírű talajjelenete. Hogy Kunhalmi ajtós pamfletjét ne is említsem. Pedig már rajtuk is csak kínunkban röhögtünk. Ezek a fiúk-lányok lennének a jövő magyar színjátszása, a leendő Sinkovits Imrék és Karády Katalinok? Aligha. Ám bohócként iszonyatos távlatok nyílhatnak előttük a román cirkusziparban…

 

 

(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Botrány van! Máris reagált Varga Judit Donáth Anna öszödi beszédére!

Trump az egyetlen jó választás!