in , ,

Pilhál szerint egy „ijedt tekintetű, malacszemű betűvető” az Amerikai Népszavás Bartus

Epebántalmak

Hajlok rá, bizonyos fokú mazochizmus mindnyájunkban lappang. Én például időnként azon veszem észre magam, hogy bele-beleolvasok a súlyos epeömlésben szenvedő Bartus László írásaiba. Az Amerikai Népszavában publikáló betegről azt kell tudni, hogy napi rendszerességgel Orbán-kormányt gyalázó cikkeket ír, ha esik, ha fúj. Szorgalmánál csak az aljassága nagyobb. Minap például arról értekezett, hogy a miniszterelnök „közönséges fasiszta, aki szellemi elődei nyomdokain halad, s a német nácikat az orosz nácikra cserélte. […] Teljesen elszigetelődött Európában, már csak türk diktatúrákkal, a kínai kommunista párttal és a tömeggyilkos orosz terrorállammal tart fenn szoros kapcsolatot, csak Észak-Korea felé terjeszkedhet stb.”

 

 

Hogy Bartus krónikás honnan meríti „ismereteit”, mikor járt utoljára Magyarországon, senki sem tudja. A kirohanásait olvasó ember azon mereng, hogyan teperhette le a rosszindulat ezt az ijedt tekintetű, malacszemű betűvetőt, hogy időt, fáradságot nem sajnálva, közutálatot is vállalva ennyire a gyűlöletnek éljen. Egyesek szerint még az itthoni sikertelen pályafutása során kaphatta el a kórt, amikor anno a 168 Óránál, a Hócipőnél, a Napkelténél meg egyebütt próbált meg versenyt köpködni a hazai hírlapírás legnyálasabbjaival – csak akkor még nem bírta a tempót. (Űzött tekintete, ügető járása máig előttem van a kilencvenes évekből – amennyire emlékszem, az akkor erősen SZDSZ-es Magyar Hírlaptól trappolt ki az USA-ba magyarságot gyalázni.)

Ápolói szerint Bartus még az eszmetársak intelmeire sem hallgat, miszerint fröcskölődni csak mértékkel szabad. A vehemens fröcskölődők könnyen a saját taposóaknáikra lépnek.

 

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 



 

 

 

 

[pj-news-ticker]



 

 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

 

 

 

Két vezető van a béke pártján a világon – Orbán Viktor és a pápa – Ferenc pápa: nem szabad feladni, Kijev és Moszkva között lehetséges a béke

Maki Zaj szerint az Orbán-kormánytól már mindenki elfordult – Eközben Novák Katalin köztársasági elnök kétnapos izraeli munkalátogatáson járt