in ,

Pilhál: Mindnyájunknak el kell menni!

Pilhál György írása

„A vasárnapi választás arról szól, sikerül-e kiragadni sok százezer embert a nemzeti együttműködés mocskos rendszeréből […] Szavazzunk egy normális országra!” – buzdította híveit országjáró körútjának dombóvári állomásán a minap Dobrev Klára, a DK uniós képviselője, totem­oszlopa. Beszédének visszatérő motívuma így szólt: „Fel kell szabadítani az összes magyar várost és falut!” (Gondolom, Battonyától Nemesmedvesig, mint anno.) Sőt Gyurcsányné nemcsak a városokat és a falvakat, de a budapesti kerületeket is fel akarja szabadítani. Terézváros akkor törné szét a rabigát, ha közönsége a momentumos Soproni Tamást emelné pajzsra vasárnap, tudtuk meg uniós Klárika egyik szerdai televíziós szózatából. Ugyanis ő az az ember, aki pontosan tudja, hogy mi kell Terézvárosnak. (Itt jegyzem meg, az ábrándos tekintetű Tomi tavaly tavasszal még nemzetáruló trógerként említette Láriferit. Nyilván megvilágosodott azóta…)

Felszabadítani! – Apró Antal unokája még ma is mozgósító trombitajelnek gondolja a veretes mozgalmi lózungot. Szegény. (Klára asszonynál nem a bolsevik villarabló Apró nagypapa a baj, nem is Piroska mama, dehogy. Az ember az eleiről nem tehet. De arról igen, hogy a zavaros habzóborásznak, a túlbérmálkozott segédszínésznek mondott igent az anyakönyvvezetőnél. Ha a zsákból nem kértünk, miért kéne a foltja?)

Más. Nem kizárt, hogy a holnapi lapszámból kis rovatomat kiszorítja a fölöttem tornyosuló vezércikk, úgyhogy biztos, ami biztos, már most ideírom a szombatra tervezett választási üzenetemet: Mindnyájunknak el kell menni! Mert ők, az örökös „felszabadítók” mind ott lesznek.

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

Oszd meg másokkal is!

Pilhál: Olyan nehéz fölfogni? Budapest késélen táncol! Ha Karácsony győz, el leszünk ásva!

Íme Karácsony Gergely 10 legnagyobb bénázása