in ,

Pilhál: korábban több televíziós műsorban is közgazdásznak mondta magát a mindig harsányan nyilatkozó, a világot kiosztó Hajnal Miklós, valójában diplomája sincs

Mi a Momentumban

Bár korábban több televíziós műsorban is közgazdásznak mondta magát a mindig harsányan nyilatkozó, a világot kiosztó Hajnal Miklós, valójában diplomája sincs, csupán egy nemzetközi érettségije. Ami azért is érdekes, mert a nagy mellényű ifjú nemrég az Állami Számvevőszék elnökét, a valóban közgazdász Domokos Lászlót bírálta, mondván, senki nem tartja közgazdasági szaktekintélynek. Hajnal Miklós momentumos. Hát persze.

Először akkor láttam a magától eltelt legényt, amikor valami leírhatatlan gőggel bevonult az egykori Echo TV stúdiójába, és ott nyomban át akarta venni a műsorvezető szerepét. Miközben pártjának zavaros pénzügyeiről kérdezték, válasz helyett saját önálló estjébe kezdett, lehazugozta a csatornát, majd a szellemi sérültek hanyag eleganciájával kivonult a helyiségből. Hajnal rohambrigádja volt az, amelyik az éj leple alatt Rogán Antal Fidesz-politikus kertjébe akarta önteni a korábban összelopkodott konzultációs íveket, ám a kétségbeejtő hülyegyerekek tévedésből a szomszéd kertjébe ürítették a zsákokat. Egy másik alkalommal hősünk a főváros fejlesztéséért felelős államtitkárt kóstolgatta. „A valódi kormányzás egészen más” – üzente Fürjes Balázsnak a tenyérbe mászó legény. Hogy milyen, arról csak annyit közölt: „Mi a Momentumban azon dolgozunk, hogy ezt minél előbb megmutathassuk.”

 

Kísérteties, ahogyan Hajnal Miklós szájából a „rendszerváltó” szabad demokraták affektáló, arrogáns hangja szól: „Tudjuk! Merjük! Tesszük!” Azoké a pökhendi svindlereké, akik – miközben egyvégtében gúnyolták a keresztény nemzetet – kiárusították, eladták a hazát. Igen, ez a hang az SZDSZ-é. Amely momentán Momentum.

 

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Egy írástudatlan akar lenni Magyarország miniszterelnöke! A “főpolgálmestel” nem beszél madzsar?

Lehet vinnyogni – Nyugdíjprémium: százmilliárdnál is nagyobb összeget kaphatnak az idősek