Támogatás
vasárnap, március 23, 2025
Támogatás
Támogatás

Pilhál gumiszobába küldte a DK-s Frankeinsteint

0 megjegyzések 11 megtekintés

Varga Zoltán DK-képviselő (föltehetően Orbán Viktornak írt) Facebook-kórlapjából idézek: „Menj már tábornokosdit bábozni haza, a várba, vagy bárhova a TEK-eddel, repülőiddel, maskaráiddal.
Leszerepeltél, komám. Ócska vagy és átlátszó. Voltál te már minden, csak elítélt nem. Még!”

Mielőtt még lesújtó véleményt fogalmaznánk meg a Gyurcsány-párti honatyáról, ne feledjük: a világjárvány egyik velejárója, hogy kevesebb idő jut a mentális betegekre. Vagyis ne haragudjunk a pszichiátriai intézet gumiszobájából posztoló Varga ápoltra se, ellenkezőleg. Szorítsunk szegénynek, hogy egyre súlyosbodó alapbetegsége mellé el ne kapja a koronavírust is. Hogy valóban áldozatról van szó, már évekkel ezelőtt meggyőződhettünk. Például akkor, amikor a hiperaktív ember – még a debreceni közgyűlés ellenzéki képviselőjeként – maga készítette alufóliasisakkal a fején mondta el Ufók és kormányzati őrültségek című beszédét egy városi vitán. (Mikor a polgármester az elmeállapota felől érdeklődött, a kreatív városatya neki is felajánlott egy alusisakot.)

Hősünk mentségére szóljon, hogy a mai világban nem ritka az ilyesmi, ellenzéki képviselők rendszeresen hoznak magukkal a házba zsákos krumplit, kolompot, szirénát, lószerszámos transzparenst, effélét. (Zagyva György Gyula egy ízben szamurájkarddal az oldalán jelent meg a törvényhozás épületében.) Varga ápolt sem lógott ki a sorból, amikor bő esztendeje, tekintetében idvezült vigyorral, markában egy horganyzott ereszcsatornával mondta el leleplezőnek szánt expozéját a parlament plenáris ülésén. Festő ecsetjére kívánkozott.

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.