in ,

Pilhál: a büdzsé 2006 tavaszára összeomlott, a gazdaság romokban hevert, a közműcégek és a stratégiai állami vállalatok java külföldiek kezén.

Titkos összeesküvés Magyarország ellen

Hazugságbeszéd? Hát persze, hiszen Gyurcsány számos csalást, hazugságot ismert be a zárt frakcióülésen titokban a bűntársainak. Ám nem a hazugságok adják a lényegét. Az őszödi beszéd: útmutató egy Magyarország elleni összeesküvéshez.

A kimúlt Népszabadság akkori főszerkesztőjétől, Vörös T. Károlytól tudjuk: már 2006 májusában, közvetlenül a gyurcsányi szózat után fölhívta őt Gál J. Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár (jelenleg: Karácsony Gergely internetes naplóírója), és fölajánlotta közlésre a „főnök nagyon jó” beszédét. Annak a valószínűsége, hogy az államtitkár magánakciójáról volt szó, amiről a „főnök” nem tudott, meglehetősen csekély. Ráadásul Gál J. nem volt jelen a balatonőszödi kormányüdülőben a Nagy Napon, 2006. május 26-án, így magától nem is tudhatta, milyen csodabeszéd hangzott ott el. Egyébként Vörös T. Károly szíves közlése szerint Gyurcsány 2006. szeptember 15-én, tehát két nappal a „hivatalos” kiszivárgás előtt megküldte a Népszabadságnak közlésre a beszéd káromkodásmentesített változatát. Ennyit arról, ki szivárogtathatta azt ki…

 

Maga a szónok értékelte már mindenhogyan a monológját. Egyszer azt mondta: „ez tizenkettő egy tucat beszéd volt”, később meg azt: ez „egy átkozottul jó beszéd” volt, a hallgatóság „imádta”, „állva tapsolt”, „volt, aki könnyezett”. Olyat is mondott: ha ez a történet „nem jön elő 2006 szeptemberében, én nem emlékszem rá, hogy mondtam ilyen beszédet”. Holott olyannyira emlékezett rá, hogy szeptember 15-én maga küldte el a Népszabadságnak közlésre. Látnivaló: ő egy beteges hazudozó, egy beteg ember.

 

Ennyit elöljáróban. Ahogy telik az idő, mind jobban kikristályosodik a lényeg. Tizenöt év nem történelmi távlat, mégis: talán jobban látjuk az összefüggéseket, mint akkor, 2006 őszén, a böszmeségeket és trágárságokat először hallva, majd a Szabadság téri könnygázfelhőben vagy a Károly körúton, gumilövedékektől véresen.

Ha egy szóba kéne sűríteni az őszödi beszéd lényegét, ma már nem a „hazugságot” mondanám. Persze, a szöveg tele volt égbekiáltó hazugságokkal, amelyekkel előzőleg a magyarokat lóvá tette, s amelyeket aztán Balatonőszödön a haveroknak, frakciótársaknak titokban elővezetett – ám szerintem nem ez az eszenciája. Hiszen ez az alak mindig is egy kóros hazudozó volt. Egy kezelésre szoruló, beteg ember. Nincs olyan mondata, amivel ne lenne szembeállítható három másik. Nem, nem a hazugság volt a lényege vagy az újdonsága a szónoklatnak.

  • Hanem az összeesküvés. Egy profi bűnszervezet titokban összeesküvést szőtt a kormányzati hatalom „trükkök százaival” való megtartására – végső soron: választási csalásra.

Ennek végrehajtásához politikai és köztörvényes bűncselekmények sorát kellett elkövetniük. Törvénytelen módon eltitkolták a költségvetési számokat. A büdzsé 2006 tavaszára összeomlott, a gazdaság romokban hevert, a közműcégek és a stratégiai állami vállalatok java külföldiek kezén. Miután az összeesküvők győztek, egy szándékosan kivéreztetett, lepusztított ország hevert Gyurcsány lábainál. És nem csak azért, mert ennyit tudnak, ennyi telik tőlük (azért is) – hanem mert a Nyugat ezt a feladatot szabta nekik. Gyurcsány nem kormányfő volt, hanem helytartó; a magyar Seyss-Inquart.

ÁLLAMMAFFIA

Pedig akkor még nem is voltunk a gödör alján! 2010-ig további állami cégek, ingatlanok százait kótyavetyélték el, brutális IMF-hitelt vettek föl. „Nem kell félni, nem fog fájni” – gügyögték, majd mindenkit megsarcoltak. És közben ájtatos képpel magyarázták, miért van szüksége ennek a „k.rva országnak” vizitdíjra, kórházi napidíjra, tandíjra, miért jó devizában eladósodni, és miért a bankokat kell mindig konszolidálni az emberek helyett.

  • Az őszödi szónoklat ennek a Magyarország elleni összeesküvésnek egyfajta titkos programbeszéde volt. Annyiban kétségkívül rendhagyóra sikerült, hogy nem az összeesküvés nyitányakor hangzott el, hanem annak kellős közepén. Tudniillik keresztül kellett verni a szocialistákon az újabb Bokros-csomagokat. Végképp eszdéeszesíteni kellett őket. Egyben cinkossá tenni azokat is, akik esetleg nem tudtak az összeesküvésről.  

E ballib kormányzás sátáni mivoltát legjobban talán az jellemzi, hogy a titkosszolgálat akkori vezetője 2008-ban találkozott, konspirált a hazai alvilág vezetőjével, Portik Tamással. Gyakorlatilag fölajánlották egymásnak szolgálataikat a Fidesz elleni harcban. Összenőtt, ami mindig is összetartozott: a baloldal és a maffia.

Sajátságos lenne, de nem meglepő, ha az őszödi összeesküvést valóban maga a főösszeesküvő leplezte volna le. Kardos Ilona pszichiáter 2007-ben a Magyar Nemzet hasábjain így jellemezte Gyurcsányt: öntudatos hazudozása, a dac, az önmagával szembeni súlyos kritikátlanság nem egy 45 éves férfi érett személyiségére vallanak, sokkal inkább egy jelenleg is hiperaktív maradványtünetekkel küszködő, lélekben még mindig a kamasz szintjén létező férfi képét rajzolják fel.

Vagyis egy beteges hazudozó, aki ahelyett, hogy börtönben aszalódna életfogytig a szemkilövetésekért, a sukorói ingatlanpanamáért, az ország tönkretételéért, ma is szabadlábon garázdálkodhat. Sőt összeállt a szélsőjobbal, hátha így hatalomra vergődhet. Mivel az emberi butaság határtalan, az emlékezet pedig véges, van rá esély, hogy bandájával együtt jövőre visszatérjen, és ugyanott folytassa az ámokfutást, ahol abbahagyta. Ha a többség nem képes megérteni az őszödi beszéd lényegét, akkor vissza fog jönni.

 

(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Még egy pofon a baloldalnak: a WHO után Amerikából is igazolják, hogy a kínai vakcina hatékony és biztonságos.

Akcióban a baloldal – A sérült gyermekek fejlesztőházát is eladhatja a DK-s vezetésű újbudai önkormányzat