in , ,

Perintfalvi Rita azt akarja, hogy Magyarország lángokban álljon – Ez uszítás, ezért most Perintfalvit feljelentjük

Olvassák

Olvassák ezt a marhát. Ez az írás kimeríti az uszítást és egyéb bűncselekményt, ezért mi most Perintfalvi Ritát feljelentjük..

 

 

 

„Amikor már nem tudod megkülönböztetni a füstöt a felhőtől, na akkor győzött a diktatúra!

Épp a napokban jött újra szembe velem a magyar filmtörténet talán egyik legnyomasztóbb és egyúttal legerősebb filmje, ami a 80-as évek kilátástalan reményvesztettségéről, a panelbe szorult bezártságról, a központilag programozott boldogságmodell csődjéről beszél. Az egész akkori életérzést, amit a bágyadt eltompultság jellemez, ez a kép mutatja meg a legjobban Tarr Béla Panelkapcsolat filmjében, amit a fotón is láthattok. Pogány Judit és Koltai Róbert fent ülnek egy teherautó platóján a frissen megvásárolt Minimat szuperautomata mosógépük társaságában, egy szót sem szólnak egymáshoz, csak zötykölődnek percekig. Boldognak kellene lenniük, de képtelenek rá, hiszen egy méltóságától megfosztott, elméjében kilúgozott ország és társadalom jelképei ők. Erről a képről 2022 Magyarországa jutott az eszembe és az, hogy megint ez a végtelen reményvesztettség közeleg. Mert ebbe kényszerít bele minket az orbáni lélekgyilkos rezsim. Megint legyártották a mindenki számára kötelező boldogságmodellt, s mindenkiből, aki nem illik a képbe – például a melegek – , ellenséget kreáltak. Az a hasznos nő, aki szül, lehetőleg még ma. Az a hasznos a férfi, aki szaporítja a nemzetet. Hogy legyen, aki befizeti az adót, amit ellophat a magyar kormány vagy stadiont építhet belőle. Mert ugye az nyilvánvaló, hogy sem a kórházakra, sem az oktatásra nem akar költeni egy fillérrel sem többet, mint amennyit eddig is költött.

Ezért is lettek most leginkább céltáblává a lázadó és polgári engedetlenkedő pedagógusok. Hiszen az ő felkiáltójelük és az üzenet, hogy nem fogják befogni a szájukat, nagyon váratlanul érkezett. Az orbáni rezsim arra játszott, hogy az ellenzéki politika hatalmas áprilisi veresége teljes politikai apátiába fogja betolni a rendszerellenes embereket. Vagyis arra számítottak, hogy nem lesz semmiféle ellenállás. Reményveszett bágyadtság lesz, zötykölődés évekig, akár évtizedekig.

Pont úgy, ahogy Koltai Róbert mondja Tarr Béla filmjében a vendéglős barátjának, nem az a kérdés, hogy el akar-e menni az ember, hanem hogy mi van, ha már nem tudja a füstöt megkülönböztetni a felhőtől. Na ez az, amire most az orbáni diktatúra játszik! Pont ezt akarja elérni! A politikai apátia, a változásba vetett remény teljes elvesztése az, ami tényleg képes lehet akár hosszú évtizedekre is bebetonozni ezt a rezsimet. És a pedagógusok és diákok hősies harca pont ezt az apátiát töri meg!

Na, ezért kell őket kirúgni, megfélemlíteni, megtörni! Mert amit most ők csinálnak, az bizony megerjedhet és felszíthatja az ellenállás tüzét, mégpedig egyre több társadalmi csoport és egyre nagyobb tömegek körében. Ami majd azt a kritikus tömeget is elérheti egyszer, amikor ennek a kormánynak és minden egyes autoriter pártnak és politikusnak is el kell takarodnia. Ezért olyan fontos most, hogy mindenki azzal az eszközzel, ami neki a rendelkezésére áll, támogassa a pedagógusok és diákok küzdelmét! Ne hagyjuk kialudni a lángot, hanem szítsuk fel magunkban tüzet, hogy hamarosan az egész ország lángba boruljon!”

 

– írja a sátánista anarchista.

 

Megy a feljelentés.

 

 

mindenszo.hu

 

 



 

 

További híreink:
Szijjártó helyretette az eddigi legsilányabb amerikai nagykövetet – VideóEz a csávó miért nincs még börtönben?!?!?! Nem engedi el Újbuda Czeglédy CsabátA kormány ezt is elintézi: kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét a következő 6 hónapban – VideóFelszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy azonnal minden hídról tiltson ki minden autót Budapestről! Legyen bátorEz egy hülye: Kamu Genya: gyorsabb és kiszámíthatóbb a közlekedés, mióta nem enged autósokat a LánchídraBaloldal: ne legyen semmi! Ne épüljön semmi, sehol, soha!Megadja eléggé nekiment Puzsérnak – Puzsér új vallást talált magának, a nyugatizmustGuruló dollárok – Münchenben találkozhatott Maki Zaj és Korányi közvetlenül az első amerikai utalás előttNem kell hisztizni, nem kell pattogni, minden rendben van! Tűzifaprogram: kár volt a hisztériáért, a hatalmas igény sem veszélyezteti az erdőketPintért, Káslert a tanárokat és mindenkit gyalázott egy hajléktalankinézetű akárki a 168 órában – Ezért kár volt interjút adniHoppá! Csányi Sándor: próbáljuk elfogadtatni a Nagy-Magyarország jelképet az UEFA-valNyílt levelünk célba ért a miniszterhez! Nagy István: nem szorulunk rá a kukacevésre! (VIDEÓ)Az adatRADAR megbuktatta a DK-s képviselőt – Gyanúsítottként hallgatták ki a taxikártya-botrányba keveredett DK-s képviselőtNem stadion – Hatalmas az érdeklődés a kormány új hitelprogramja irántCsicskul az MSZP: újabb MSZP-s politikusok léptek át a DK-ba

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Anarchiát akarnak – Most Jámbor András akciózott, de pofánverték

Amit a MOL csinál: elfogadhatatlan