in

Ostromállapot Párizsban

Megbénították Párizs közlekedését az üzemanyagadó emelése ellen tüntetők

Megbénították Párizs közlekedését az üzemanyagadó emelése ellen tüntetők. A Champs-Elysées sugárúton barikádot is építettek; a rendőrség könnygáz és vízágyú bevetésével próbálta feloszlatni a tömeget. A francia belügyminiszter a szélsőjobboldalt vádolta az erőszak miatt. A tüntetőket jobb- és baloldali pártok is támogatásukról biztosították, a mozgalom azonban semmilyen politikai képviseletet nem fogad el.
Franciaországban egy hete tartanak a tiltakozó akciók az üzemanyag adójának emelése miatt. Eddig autópályákon, forgalmasabb útkereszteződésekben, benzinkutaknál, repülőtereknél, pályaudvaroknál és olajfinomítóknál építettek úttorlaszokat, szombatra pedig meghirdették eddigi legnagyobb akciójukat, Párizs elfoglalását.

Almássy Ferenc Franciaország szakértő a Híradó különkiadásában elmondta, hogy Macron nem tudja kezelni ezt a helyzetet. A tömeg azt akarja, hogy Macron lemondjon, mivel úgy látják, hogy az elnök nem foglalkozik eleget a franciák problémájával – hangsúlyozta. Hozzátette: ez a vesztesek Franciaországa, aki most tüntet.

(forrás:www.echotv.hu)

 

 

 

 

Verekedések, fazekakért birkózó nők – kezdődnek az ünnepek Amerikában

Bodrogi Gyula keményen nekiment Sebestyén Balázsnak vadászat témában