in

Összecsap Jászberényben a Fidesz–KDNP és a dollárbaloldal – A képen látható nácit kéne leváltani végre

Nagy a tétje a vasárnapi, jászberényi időközi önkormányzati voksolásnak

Nagy a tétje a vasárnapi, jászberényi időközi önkormányzati voksolásnak, ahol polgármestert és képviselőket is választanak. A jobboldal három év után visszavenné a város vezetését, a DK nélküli baloldal pedig azt bizonyítaná be, hogy a Gyurcsány-párt nélkül is sikeres lehet az összefogás. A kampány kemény volt, az emberek végre nyugalomra vágynak.

 

Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap Jászberényben, ahol október 17-én oszlatta fel magát a képviselő-testület. A voksoláson négy polgármesterjelölt – Besenyi Orsolya (független, de Fidesz–KDNP-támogatással indul), Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület), László Péter (Mi Hazánk) és a független Nagy Tímea – méreti meg magát. A tíz egyéni képviselői helyért a Fidesz–KDNP, a Közösen Jászberényért Egyesület és a Mi Hazánk minden egyéni választókerületben indít jelöltet, míg öten függetlenként szállnak ringbe.

Megírtuk, hogy

 a választásnak hatalmas jelentőséget tulajdonít a baloldal DK-n kívüli része, amelynek eredménye nagyban befolyásolhatja a jövőbeni együttműködés kereteit. A baloldal közös jelöltje, Budai Lóránt mögött ugyanis nem sorakozott fel a Demokratikus Koalíció. A jobboldal számára pedig az a tét, hogy több mint három év után vissza tudja-e hódítani a várost, Jászberény élén ugyanis 2010 és 2019 között Fidesz–KDNP-s polgármester, Szabó Tamás állt.

Őt váltotta 2019 őszén a település polgármesteri székében Budai Lóránt (Jobbik), aki mögött akkor a Közösen Jászberényért Egyesületben lényegében a teljes baloldal felsorakozott.

Akkor összeállt a szivárványkoalíció, de mára már nem teljes. A DK ezúttal teljes egészében kimaradt a baloldali összefogásból, a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltcsapatából. Egészen speciális a DK helyi erős embere, Gedei József története és a kampányban folytatott kommunikációja.

 

 

Gedei József 2006-ban még MSZP-s politikusként került Jászberény élére, négy évvel később azonban leváltotta őt Szabó Tamás. Az időközben DK-ssá lett Gedei 2019-ben tért vissza a város vezetésébe, amikor Budai Lóránt alpolgármestere lett. Kettejük viszonya 2021 szeptemberében, a baloldali előválasztási kampányban romlott meg. A két politikus közötti konfliktust az okozta, hogy a Demokratikus Koalíció 2019-ben visszaléptette Gedei Józsefet Budai Lóránt javára, ám utóbbi a 2021-es előválasztáson nem viszonozta a gesztust. Ehelyett Budai az MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje, Kertész Ottó mellett tette le a garast.

Alig három hónappal később, 2021 decemberében Gedei József lemondott az alpolgármesteri tisztségről, majd fokozatosan Budai Lóránt egyik legnagyobb kritikusa lett. Folyamatosan támadta, bírálta a polgármestert a közösségi oldalán, akit vállalhatatlannak, törvénysértőnek, gyávának és alkalmatlannak nevezett.

A kampányban a baloldal más szempontból is botrányt-botrányra halmozott. Besenyi Orsolya lapunknak elmondta: folyamatosan támadták őt és csapatát.

Szavai szerint plakátokat tépkedtek, rongáltak meg, a közösségi médiában pedig sokszor névtelenül durva, megalázó, eddig példátlan lejárató akciókat indítottak ellene és a csapatában helyet foglaló nők, édesanyák vagy éppen családjaik ellen, és a békétlenségből mindenkinek elege van.

Nagy felháborodást váltott ki az is, hogy Márki-Zay Péter bukott közös baloldali miniszterelnök-jelölt, Hódmezővásárhely polgármestere gyűjtést szervezett a jászberényi kampány támogatására. A helyi emberek azonban azt üzenték vissza, hogy nem kérnek az idegen pénzekből, guruló dollárokból, és senki ne avatkozzon be a jászok, így Jászberény életébe. A település lakossága vasárnap eldönti, ki vezesse tovább a várost.

Budai Lórántot kísérti a múltja

Hitler- és Szálasi-idézeteket osztott meg közösségi oldalán korábban Budai Lóránt (Jobbik) jászberényi baloldali polgármesterjelölt, aki egyébként menekül az ezzel kapcsolatos kérdések elől – bukkant rá az Origó. A lap felidézte azt is, hogy amikor ezzel a Hír TV egyik munkatársa szembesítette, azt mondta, neki ezzel nincs mit kezdenie. Hozzáteszik, még annak ellenére is, hogy fasiszta, náci gondolatokat osztott meg a Facebookon, Szálasit pedig Magyarország nemzetvezetőjének tartotta, a politikus 2019-ben az ellenzéki összefogás támogatásával lett polgármester, és egyértelműen kampányolt mellette Dobrev Klára és Karácsony Gergely. (MN)

 

(Borsodi Attila, magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

 

[pj-news-ticker]

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Pilhál György Momentumot csicskít – Íme

Milyen ember a főpolgármester, hogy nem érdeklődik a kárpátaljai magyarok iránt? + aláírásgyűjtés a főpolgármester ellen