in , ,

Orbán Viktor: május 10-én nyitnak a középiskolák, csak írásbeli érettségi lesz

A vírust megsemmisíteni csak vakcinával lehet

A vírust megsemmisíteni csak vakcinával lehet, és átlépte a regisztráltak száma a négymilliót, őket hamar beoltják – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában szólt arról is, hogy a középiskolák május 10-én nyitnak, csak írásbeli érettségi lesz. A baloldal oltásellenes, ez nem képezheti vita tárgyát – tette hozzá. 

Nagy-Britanniából származik a most pusztító mutáns, ami jóval erősebb, mint az első hullámkor megismert vírus – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel. – Más a tűzereje – fejtette ki a brit mutánsról a kormányfő, és elmondta, hogy az első hullám időszakában a zárás elég volt, de most ez már nem elég, a brit mutánst meg kell semmisíteni.

A miniszterelnök, aki szerint a bezárkózás csak lassítja a mostani mutáns terjedését, de megsemmisíteni csak vakcinával lehet a vírust.A mi nemzedékünk nem látott még ilyet, a rendszerváltás is civilizált, nem háborús állapotok között zajlott. Halottaink vannak, lélegeztetőgépekre, gyógyszerekre van szükség. Háborús hangulat van – vélekedett a kormányfő.

 

 

 

Már több mint négymillióan regisztráltak

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az embereknek egy idő után elege van a háborúból, és felértékelődik a „béke” szó. – Akkor lesz béke, ha a vírust oltásokkal sikerült legyőzni – mondta a miniszterelnök. Ehhez regisztrálni kell – fejtette ki a miniszterelnök. Mint mondta, a tegnapi napon átlépte a regisztráltak száma a négymilliót: – Ez növekvő szám, de még mindig kevés, ezért híres embereket kértünk meg arra, hogy egy új kampány formájában igyekezzenek ösztönözni az embereket az oltás beadatására. A hárommillió beoltott számát hamarosan elérjük, a négymilliót május elejére.

Orbán Viktor közölte: Június elejére nyolcmillió magyar állampolgárból képesek leszünk hétmilliót beoltani, de attól tartok, nem lesz annyi magát beoltani akaró személy, mint amennyi vakcina.

Az biztos, hogy a labdarúgó-EB kezdetére, ami egy fontos esemény, mindenki be lesz oltva, aki regisztrált. Óvatos lépést tettünk húsvét után, nyolc óra után is az utcán lehetünk.A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki ezt a tilalmat betartotta, hiszen az elmúlt időszakban a főváros képe azt mutatta, hogy autó és ember alig volt az utcán, az emberek példás fegyelmezettséget mutattak.  A mi országunk példamutatóan működött együtt a járványügyi szakemberekkel – hangsúlyozta a miniszterelnök.

 

 

 

 

Hatalmas logisztikai feladat

Orbán Viktor kiemelte: jelenleg öt vakcina érhető el az országban. – Mindegyiknek van egy párja, amit eltesznek a második oltásra, hiszen az oltásból mindenkinek két adag kell. Ennek a nyilvántartása, raktározása, a megfelelő embernek történő beadása sokkal bonyolultabb feladat, mint gondoltam. Óriási logisztikai műveletről van szó, sokkal nagyobb apparátus dolgozik rajta, mint gondolnánk – fogalmazott.
A kormányfő a vakcinabeszerzések kapcsán kijelentette: Magyarország – a nép fejében magunk elé sorolt országokat messze megelőzve – nagyon jól teljesít. Rámutatott arra is, hogy A 65 ÉV FELETTIEK BEOLTÁSA MÁR 90 SZÁZALÉK FELETT VAN. Az elejétől fogva bíztam benne, hogy ez sikerülni fog – tette hozzá. Az idősek életveszélyben voltak, és ember nem tudta megmondani, hogy ha a 65 év felettiek megkapják a vírust, akkor mi fog történni

 

Brüsszelben ugyanaz történt most, mint a migrációnál

Brüsszelben az történt, mint a migrációnál és a kerítésépítésnél, és mire észbe kaptak, addigra bent voltak – mondta a kormányfő. Csak a magyaroknak volt a helyén az eszük. Orbán Viktor elmondta, hogy a vakcinák esetében azt mondtuk, hogy nemcsak az árat, hanem az időpontot is figyelembe kell venni.A kínai és orosz vakcina esetében is ugyanolyan támadásokat kapott az ország, mint a kerítésépítés idején – tette hozzá. Most pedig Bajorország orosz vakcinát akar rendelni. Úgy látja, jól döntött az ország, és hiába vannak nálunk nagyobb országok, akkor is nekünk kell vállalni a döntés felelősségét.

 

 

Május 10-én nyitnak a középiskolák

A kormányfő hangsúlyozta, hogy bár április 19-én kinyithatnának az iskolák, hiszen elvégezték az intézmények fertőtlenítését, vagyis készen állnak az iskolák újranyitására, de a közelgő érettségi szünet miatt mégis úgy látják, nem érdemes néhány napra újranyitni a középiskolákat.
Az Operatív Törzs ma reggeli ülésén ezért arról döntöttek, hogy MÁJUS 10-ÉN, AZ ÉRETTSÉGI BEFEJEZÉSÉT KÖVETŐEN INDÍTJÁK MEG A KÖZÉPISKOLÁSOK SZEMÉLYES TALÁLKOZÓRA ALAPULÓ OKTATÁSÁT– jelentette ki Orbán Viktor. Közölte továbbá, hogy tavalyhoz hasonlóan ezúttal is csak írásbeli érettségi lesz. – Azt fogjuk csinálni, ami tavaly egyszer már bevált – magyarázta.

A kormányfő beszélt arról is, hogy még nincs döntés a 16-18 éves korosztály beoltásáról, de Magyarországon egyébként 13-féle gyermekkorban adandó oltás van, és általánosságban az a jellemző, hogy a szülők körében szinte alig van oltásellenes mozgalom, bíznak a vakcinákban.

Orbán Viktor: Oltásellenes a baloldal

A baloldal oltásellenes, és ezt bizonyítja, hogy a baloldal beadott egy országgyűlési határozatot, amelyben az volt, hogy tiltsa be a parlament az orosz és kínai vakcinákat.

Ha ezt elfogadtuk volna, akkor sokan meghaltak volna. A baloldal képmutatása, hogy magukat beoltják, másokat pedig lebeszélnek.

Ha elérjük a négymilliós létszámot május elejére, akkor nyithatnak a szállodák, éttermek és közösségi események. Egyelőre az iskolák újranyitása következik – mondta a kormányfő.

Petry Zsolt ügyében elmondta, az elvi kérdéseken túl lényeges, hogy egy magyar emberről van szó. „Magyarország azért harcol, hogy komoly, erős és sikeres ország legyen. Az első az, hogy egyetlen magyar sincs egyedül. Petry Zsolt sincs egyedül”. A válogatott sportolóinkra úgy tekintünk, mint a lányainkra, fiainkra. A sikeres fellépés első feltétele az egység. Az egységet helyre kell állítani, ez pedig a szövetségi kapitányon és Szalai Ádámon múlhat.

 

(origo.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Most kaptuk a tragikus hírt: Covidban elhunyt Igaly Diána, olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő

Feri kórházba került – Állítólag megcsípte egy hülyebogár – De már otthon van, jól van