in

Orbán Viktor kártyázni is jól tud

A miniszterelnök meglepte a Fidesz hajdú-bihari választókerületi elnökét, amikor elővett egy ládányi magyar kártyát, és kiemelt belőle egy bontatlan paklit.

A történet előzménye, hogy a Ripost cikke szerint Orbán Viktor és Vitányi István, a nagyobbik kormánypárt hajdú-bihari választókerületi elnöke régi kártyapartnerek. Hosszú évek óta kártyáznak, többnyire a kihelyezett frakcióüléseken „verik a blattot” órákon át.

Vitányi István igazi „örömkártyázásnak” nevezi ezeket az alkalmakat, és még azt sem bánja, ha a Fideszben néha azzal zrikálják, hogy valamiféle „kártyakvóta” révén politizál hosszú évek óta a pártban. Merthogy több mint két évtizede, 1998 óta rendszeres kártyapartnere a miniszterelnöknek.

Így hát persze a kártyapartik is szóba kerültek, amikor választókerületi elnökként a hétvégén őt is fogadta Orbán Viktor.

 

 

Aztán a hivatalos megbeszélnivalók után a miniszterelnök hirtelen elővett egy kisebb ládányi magyar kártyát, benne vagy húsz-harminc bontatlan paklival. Kivett belőle egy vadonatúj csomagot és Vitányi Istvánnak dedikálta.

 

 

A választókerületi elnök odahaza először is eldugta a becses ajándékot az unokái elől – „nehogy szétcincálják” –, aztán kiposztolta a ritka alkalomról szóló képeket.

A Ripost megtudta tőle, hogy „örömkártyázásnak” hívja, amikor van alkalma ultizni a miniszterelnökkel, akivel tehát már több mint húsz éve kártyapartnerek. Ahogy mondja, igazi „kártyabarátság” ez, olyan rendkívüli alkalom, amikor a kártya mellett komoly dolgokról is kötetlenül lehet beszélni.

 

 

Orbánt merész, kockázatokat is vállaló, de nem vakmerő játékosnak látja, ellentétben a maga óvatosabb stílusával. Olyan szenvedélyes játékosnak, aki méltósággal tud veszíteni is, de nyerni még inkább.

 

Vitányi legközelebb február első felében próbálja majd megszorongatni a miniszterelnököt, a Fidesz legközelebbi kihelyezett frakcióülésen. Az „ajándékpaklit” nem viszi magával, betette a vitrinbe, legyen emléke a most már 22 éve zajló szenvedélyes kártyacsatáknak.

(888.hu)
Oszd meg másokkal is!

Döbbenet – Sorra szabadulhatnak az elítélt gyilkosok

Az „elszigetelt” Orbán Viktor Indonéziában tárgyal