in , ,

Orbán Viktor a lengyel köztelevízióban: “Mi nem akarunk egy posztkeresztény és posztnemzeti világban élni”

Magyarország kiállása Lengyelország mellett egyszerre érték- és érdekalapú, hiszen amit ma megtesznek Lengyelországgal, azt holnap megtehetik egy másik országgal

Magyarország kiállása Lengyelország mellett egyszerre érték- és érdekalapú, hiszen amit ma megtesznek Lengyelországgal, azt holnap megtehetik egy másik országgal – jelentette ki Orbán Viktor a lengyel köztelevíziónak adott interjúban, melyben szó esett a bevándorlás és az európai identitás kérdéséről is.

Szerdán Budapestre vezetett az új lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki első külföldi útja. A parlamenti fogadást és a nemzetközi sajtótájékoztatót követően Orbán Viktor terjedelmes interjút adott a lengyel köztelevíziónak.

A miniszterelnök a beszélgetés során kijelentette, hogy a lengyelek elleni eljárásokat megalapozatlannak, inkorrektnek és igazságtalannak tartja.

Magyarország Lengyelország mellett áll. A mostani eljárásnak Lengyelországgal szemben nincsenek meg a ténybeli alapjai, és az eljárás sem korrekt”

– jelentette ki Orbán, majd így folytatta:

Úgy érezzük, hogy Lengyelországgal szemben igazságtalanság történik, és a sorsközösség, a közép-európai sorsközösség azt parancsolja, hogy ilyenkor álljunk ki egymás mellett, tehát Lengyelország számíthat Magyarországra.”

A miniszterelnök aláhúzta, hogy a kiállás egyszerre érték- és érdekalapú, hiszen amit ma megtesznek Lengyelországgal, azt holnap megtehetik egy másik országgal, tehát nemcsak a lengyel-magyar barátság miatt, hanem a saját nemzeti érdekünkből kiindulva is az a helyes magatartás, ha kiállunk Lengyelország mellett.

Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki

Fotó: MTI Fotóbank

Orbán Viktor értékelése szerint a lengyel jogállamiság vitája mögött van egy elhallgatott tény, mégpedig az, hogy az utóbbi években a közép-európai államok bebizonyították, hogy együttes fellépésükkel érvényt tudnak szerezni az érdekeiknek és az akaratuknak, és Közép-Európa jelentős szereplőjévé vált az európai politikának.

És most a nyugatiaknak hozzá kell szokniuk ahhoz a tényhez, hogy miután a közép-európaiak megerősödtek mindannyian, mind a négyen, a V4 mindegyik országa önmagában és közösen is egy nagy gazdasági sikertörténetet ad ki, megnőtt a befolyásunk az európai politikára, és elvárjuk, hogy legalább annyi befolyásunk legyen az uniós közös ügyekre, mint amennyivel hozzájárulunk Európa fejlődéséhez”

– nyilatkozta a miniszterelnök, aki a nyugati tagállamokkal folytatott viták ellenére a párbeszéd pártján áll, azonban a különbözőségekről sem feledkezett meg az interjúban.

Szerinte ugyanis a nyugati szellem egy olyan értelmezést ad a világról, mely szerint a bevándorlás jó, mert e gondolat szerint a bevándorlás és a kulturális keveredés magasabb rendű emberi életet jelent. Ezzel szemben Orbán Viktor szerint „mi, magyarok, de gondolom a lengyelek is így vannak, hogy

mi nem akarunk egy posztkeresztény és posztnemzeti világban élni. Mi azt tanultuk meg a történelem során, hogy bennünket, magyarokat, de más közép-európai népeket is a keresztény hitből kinőtt keresztény kultúránk, meg a nemzeti identitásunk tartott meg. Ha erről lemondunk, akkor például a magyarok közössége el fog tűnni a világból, nem lesz, ami összetartson bennünket.”

Ezért mi ragaszkodunk a keresztény kulturális gyökereinkhez és a nemzeti identitásunkhoz, de ezt a helyzetértékelést a nyugatiak egy tekintélyes része nem osztja. Ezért van az, hogy a bevándorlásról is másképpen gondolkodunk. A bevándorlásban mi egy veszélyt látunk, a nyugatiak pedig inkább üdvözlik, sőt maguk szervezik – jelentette ki a kormányfő.

Orbán álláspontja szerint a nyugati államok eldöntötték, bevándorlóországokká, multikulturális társadalmakká válnak, és párhuzamos társadalmakban fognak élni a jövőben a régiek az újonnan érkezőkkel, de „mi ezt mind nem akarjuk. De ha nem védjük meg az érdekeinket, akkor ránk fogják erőszakolni a nyugatiak a saját bevándorláspolitikájukat. […] Ezt meg kell akadályoznunk.”

Az interjú bővebb összefoglalóját itt találod.
(Bertha László, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

VÉGRE! Kezd megjönni a németek esze!!! – A németek kétharmada szerint Merkel ideje lejárt

Fontos bejelentés! – Seehofer: Bajorország szövetségre lép a közép-európai országokkal