in , ,

Nyílt levél Ursula von der Leyen részére! Rettentően elegem van Önből és bandájából!

Kovács András nyílt levele

„Nyílt levél Ursula von der Leyen részére!

Tisztelt Elnök Asszony!

Mára teljesen világossá vált számomra, hogy Ön és bandája számára egyetlen európai tagállam állampolgára sem fontos. A mindenféle uniós jogszabályt megszegő gázterveik átnyomása azt mutatja, hogy Önök nem az európai állampolgárok érdekeit nézik, hanem egyrészt a saját pénztárcájukat, másrészt pedig valami Európán kívüli hatalom érdekeit.

Soha nem szimpatizáltam az Európai Unióval, nem tekintettem rá valamilyen eszményként, de azt álmomban nem gondoltam volna, hogy ez az egész szisztéma egyszer majd ennyire ellenszenvessé válik számomra. Szomorú, hogy az a szervezet, amihez Magyarország azért csatlakozott, hogy általa erősebb és gazdagabb legyen, mára azért dolgozik, hogy Európát és benne Magyarországot teljesen tönkretegye. Döbbenetes látni, hogy a senki által meg nem választott Európai Bizottság idáig merészkedett.

Orbán Viktort pár éve szinte majdnem keresztre veszítették azért, mert Brüsszelt Moszkvához merte hasonlítani. A miniszterelnöknek sajnos teljesen igaza lett, mert Brüsszel bizony mára majdnem olyan lett, mint Moszkva. Még nem vetik börtönbe és nem gyilkolják meg azokat, akik fel merik emelni a szavukat a bizottsággal szemben, de nem kell már sokáig várni arra sem, hogy a Brüsszellel szemben kritikát megfogalmazókat először csak a polgári világból, majd pedig a személyes szabadságukat megfosztva lökjék ki a társadalomból. Egy elnyomó és egyben roppant aljas diktatúra kezd itt kiépülni a kontinensen az úgynevezett “európai értékek” nevében. Persze ezek az “értékek” semmilyen értéket nem tartalmaznak, hanem csupán életellenes ideológiák összegyúrását jelentik.

Rettentően elegem van Önből és bandájából! Egyetlen megoldás van: a bizottságnak vissza kell térnie eredeti funkciójához, az Európai Parlamentet pedig azonnal meg kell szüntetni! Az európai szuverén országoknak csak az egymás közötti gazdasági kapcsolatok erősítésével kell foglalkozniuk, nem pedig EU-n kívüli tagállamok közötti fegyveres konfliktusokkal! Ha nem térünk vissza az alapokhoz, akkor Európa nemcsak szétesik, hanem korábban nem látott súlyos gazdasági, majd pedig társadalmi krízisbe fog süllyedni! Ön tényleg ezt akarja?

Üdvözlettel: Kovács András”

 

– írja Kovács András, az origo.hu munkatársa.

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal!

Vučić-Orbán tárgyalás: Magyarország és Szerbia továbbra is támogatja egymást

Bréverő Gréczy is megszólalt a tusványosi beszéd miatt – Zsolti! Te csak cibáld tovább!