in ,

Noár, a gyorsan olvadó nyári hóember

Valahogy mégis sántít ez a mindenki irányában önzetlennek maszkírozott molnári forradalmiság.

„Diplománk szerinti kollégám abbéli tevékenységében, hogy gyér számú közönsége előtt szabadtéri beavató színházi előadásokat tart fővárosunk különböző ikonikus helyein, még nem találok kivetnivalót.

Kínában Mao Ce-tung is meghirdette a »virágozzék száz virág« politikáját, hogy a társadalom felgyülemlett elégedetlenségének gőzét kiengedhesse, ugyanígy Molnár számára is hazánkban demokratikus alapjog a polgári engedetlenség törvényes keretek közötti gyakorlása.

Valahogy mégis sántít ez a mindenki irányában önzetlennek maszkírozott molnári forradalmiság.

Szinte minden akciótervének szerves része önnön színházi és színészi létezésének promotálása, majd minden kormánydöntő flashmobjának leglényegibb eleme, hogy az általa főszerepelt filmnek, vagy az épp játszott előadásának megtekintését ráerőszakolja a tisztelt ellenzéki publikumra. És ezzel olybá tűnik, hogy személyében egy nem elveszett új, közönségszervező generáció jeles tagját köszönthetjük.”

 

(Bognár Zsolt)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Agyhalál – Futóbolondok – Vadai: „Készülünk! Készülünk! Készülünk! – Videó

Ahogy erősödik a forint, úgy kussol róla a baloldal