in , ,

Németország – mozgolódik az AfD – Az AfD megválasztotta új vezetőit – Közben az Antifa rombol az utcákon

A bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) párt hétvégén lezajlott kongresszusán megválasztotta az új pártvezetőket. A kongresszus ma az alelnökökről szavaz.

Az AfD megválasztotta új vezetőit

 

A bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) párt hétvégén lezajlott kongresszusán megválasztotta az új pártvezetőket. A kongresszus ma az alelnökökről szavaz.

A 3. legnagyobb német párt kongresszusának célja az volt, hogy kiválassza vezetőit ahhoz a programhoz, amely szerint a 2021-es választásokra a pártnak kormányzóképesnek kell lennie.

Alexander Gauland és Jörg Meuthen.

Fotó: AFP

A párt társelnökei Jörg Meuthen és Alexander Gauland lesznek. Muethen korábban az AfD szóvivője volt, Gauland pedig újrázott, hiszen a választás alatt is a pártot vezette. A társelnökök helyetteseiről később hoz döntést a kongresszus.

Eközben az Antifa és más, szélsőséges baloldali szervezetek továbbra is provokálják a balhét az AfD kongresszusának helyszínén. Mint arról tegnap beszámoltunk, többen is elkéstek a kongresszusról, mivel nehezen tudták magukat átverekedni a tüntetők között.

Fotó: AFP

A Deutsche Welle helyszíni beszámolója szerint a libsik ma korán keltek, ugyanis sokan már reggel 6 óra óta tüntetnek a kongresszusnak helyet adó épület közelében. A tüntetők ismét azzal próbálkoznak, hogy megakadályozzák az eseményt.

A rendőrség vízágyúkat is bevetett a fagyos időben, ami vélhetően lehűtötte a tiltakozók kedélyeit. Egy sérültről tudni, akinek eltört a lába.
(Bácskai Balázs, 888.hu)

Nahát, Paul Lendvai is rovott múltú? – PS: „Különleges politikai beosztásban” dolgozott Paul Lendvai az ÁVH-nál

Történelmi siker: mérhetetlen párttal fog együtt kampányolni az LMP – A „siker” garantált