Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

Nemcsák Károly is megszólalt: az SZFE-ügy tudatosan előkészített dolog a balliberális oldal részéről

0 megjegyzések 5 megtekintés

„Ha van egy szándék mondjuk a jobboldali művészek részéről, hogy a részesei legyenek a Színművészeti Egyetem oktatásának, akkor miért nincs nyitás az oktatók és Színművészeti Egyetem volt vezetői részéről” – kérdezte a színész.

 

 

Az SZFE ügy egy állomása az elmúlt időszaknak. Az SZFE ügyet megelőzte egy félig kész törvénytervezetre épített demonstráció a Madách téren. Én egy fölépített dolgot érzékelek ebben. A szakma belesodródott a politikába. Amiben valószínű, hogy benne is vagyunk, nem tudjuk kiszedni magunkat, csak én ezt egy tudatosan előkészített dolognak látom” – mondta Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója Rónai Egonnak az ATV Húzós című műsorában. A teljes beszélgetés szombaton kerül képernyőre, előzetest a 24.hu közöl belőle.

Eszerint Nemcsák fenti mondataira Rónai rákérdez, hogy csak az egyik fél részéről lát-e tudatosságot. A színész így felel: „Most ebben a pillanatban azt kell mondanom, hogy igen, a balliberális oldalról”.

Az igazgató arról is beszélt, hogy Vidnyánszkynak ugyanúgy nem adták meg annak az esélyét a szakmabeliek, hogy esetleg jó irányba vinné az SZFE-t, mint ahogy neki sem adták meg erre az esélyt annak idején 2011-ben, amikor kinevezték a József Attila Színház élére. Emellett zárt rétegképzésnek látta az SZFE korábbi munkásságát.

„Ha van egy szándék mondjuk a jobboldali művészek részéről, hogy a részesei legyenek a Színművészeti Egyetem oktatásának, akkor miért nincs nyitás az oktatók és Színművészeti Egyetem volt vezetői részéről?” – firtatta. A teljes adás szombat este, 22:50-kor lesz nézhető az ATV műsorán.

Szóba kerül még az is, hogy – Nemcsák szerint – a tao-támogatási rendszer megszűnésével a független színházak nagyon is jól jártak. Úgy véli, hogy ha nincs Fekete Péter államtitkár, akkor nagy bajban lenne a színházi szakma. Saját színházának támogatás-növekedéséről azt mondta, annak nem a politikához, a szakmához van köze, és különben is, a kinevezése előtti időszak gazdasági visszaélései után normatív támogatásainak kétharmadát elveszítő József Attila Színház még mostanra is csak egy átlagos vidéki színház támogatottságának szintjére jutott vissza.

A teljes adás szombat este, 22:50-kor lesz megtekinthető az ATV műsorán.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.