in

Nem stadion – Új határátkelővel kötnek össze két magyar települést

A Délút munkájával a Csongrád megyei Kübekháza és a vajdasági Rábé között 2,3 kilométernyi új utat építenek és felújításokra is sor kerül

Újabb magyar-magyar közúti kapcsolatot alakítanak ki: miután a nemrég számoltunk be arról, hogy az Ipolyon új hidat építenek a Felvidék irányába, most a Szerbiában élő magyarság kap újabb összeköttetést az anyaországgal.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló projektben a Csongrád megyei Kübekháza és a vajdasági Törökkanizsa településhez tartozó Rábé között várhatóan 2019 őszén adják át az új közuti átkelőt, melyhez több mint 2 kilométernyi új szakaszt is építenek majd. A fejlesztést közúti részeit a szintén Csongrád megyei Délút Építő és Bányászati Kft. kivitelezi mintegy nettó 1,3 milliárd forintból, a szerződést a múlt hónapban írták alá.

A beruházó információi szerint az uniós Interreg programban megvalósuló projekt során összesen 2309 méter hosszan alakítanak ki egy új 2×1 sávos külterületi utat, illetve a magyarországi oldalon egy 844 méter hosszan útfelújításra is sor kerül. A szerbiai területen az építkezéshez kapcsolódva ezen felül egy 1,3 kilométeres útszakaszt korszerűsítenek.

50 kilométeres kerülőutat mentesít az új átkelő

A fejlesztés jelentősen felélesztheti a térséget:

„Egy holt térben helyezkednek el ezek a helységek, és ha megnyílik a határátkelő, én azt hiszem, hogy megélénkül egyrészt a forgalom, másrészt pedig a gazdaság is, és a falvak is fejlődésnek indulnak.”

– mondta el korábban Kern Imre szerbiai építésügyi, közlekedési és infrastruktúrafejlesztési államtitkár. Eddig a közvetlenül egymás mellet található Kübekháza és Rábé között 50 kilométeres, egy óráig tartó kerülőúton lehetett csak közlekedni.

A kivitelezés 2019 augusztus végén fejeződik be, az utat pedig várhatóan szeptember 30-án helyezik majd forgalomba.

(magyarepitok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Nem stadion – Elkészült Érd új hídja az iskolakezdésre

Kocsis: Jelentések mindig az EP-választás közeledtével készülnek