in

Nem stadion – Óriási érdeklődés, sikeres a diplomamentő program

A tapasztalatokra építve bővítették a résztvevők lehetőségeit

Több ezer egykori hallgató diplomájának megszerzéséhez járult hozzá a tavaly zárult diplomamentő program, ezért a korábbi tapasztalatokat is figyelembe véve folytatódik a nyelvvizsgával nem rendelkező, de sikeresen államvizsgázottak segítése – mondta a Magyar Időknek Bodó Sándor. A Pénzügyminisztérium államtitkára kiemelte: több száz fő nyelvi képzése már elkezdődött.

Eredményes a kormány által indított diplomamentő program, amelynek első része tavaly decemberben zárult, ugyanakkor a Diplomamentő II. képzései már elindultak – hangsúlyozta a Magyar Időknek Bodó Sándor.

A Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a részletekkel kapcsolatban elmondta, a novemberben indult újabb program célja továbbra is az, hogy a nyelvvizsga hiányában diplomával még nem rendelkező, de az államvizsgájukat hazai felsőoktatásban már teljesített, hallgatói jogviszonyban nem állók nyelvi képzésbe vonásával szerezhessék meg a diploma átvételéhez szükséges államilag elismert nyelvvizsgát.

Hatezer-ötszázan szereztek nyelvvizsga-bizonyítványt az érintettek közül
Fotó: Kurucz Árpád

Emlékeztetett: a 2018 decemberé-ben lezárult Diplomamentő I. program mintegy tízezer fő számára nyújtott lehetőséget arra, hogy részt vegyen a végzettség megszerzéséhez szükséges nyelvi képzésekben.

Országosan 937 képzés indult, amelyek 77 százaléka angol, 22 százaléka német, 1 százaléka pedig francia nyelvi oktatás volt. Az államtitkár szerint a program eredményességét jól jelzi, hogy a mintegy tízezer főből közel nyolcezren szerezték meg az államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítványt. Közülük a diplomáját is átvette 6,5 ezer fő, ők így megtarthatták munkájukat vagy a végzettségüknek megfelelő munkakörben helyezkedtek el.

– Mivel a diplomamentő lehetőség iránt továbbra is nagy érdeklődést és igényt tapasztaltunk, elindítottuk a már lezárult program megvalósítása során szerzett tapasztalatokra építve tavaly a Diplomamentő II. programot – emelte ki Bodó Sándor.

Az államtitkár felidézte, a programban bővült a választható nyelvek köre, így az angol, a francia és a német mellett már az olasz, az orosz és a spanyol nyelvi képzések is elindulhatnak, valamint a csoportos képzési forma mellett már támogatható a rugalmasabb időbeosztású egyéni felkészítés is. Bodó Sándor arról is beszélt, a programban 1333 fő bevonására van lehetőség.

(Nagy Kristóf, magyaridok.hu)

A milliárdos Gyurcsány tavaly 70 millióval gazdagodott. Közben értekezik a szegénységről

Hatalmas botrány a Momentumnál: családtagoknak és barátoknak fizettek. Lopják az adófizetők pénzét