in

Nem stadion – Mostantól zöldenergiával gyártja a cserepeket a Terrán

A régióban egyedülálló újítást hajtott végre a magyar cég

A régióban egyedülálló újítást hajtott végre a magyar cég, bizonyítva, hogy a nagy gyárak teljes villamosenergiaigénye is kiszolgálható napelemekkel.

A Terrán Cégcsoport olyan napelemparkot hozott létre a Baranya megyei Bólyban, amelynek segítségével napenergiából tudják biztosítani cserépgyártó üzemük teljes villamosenergia-ellátását. A cég sajtóközleményéből kiderült,

az erőmű az üzem mellett jött létre, összesen 1600 darab napelemtáblából áll, teljesítménye 499 kWp inverter.

A 170 millió forint költségű kiserőművet 3 hónap alatt készítette el a cserépgyártásban piacvezető, magyar tulajdonú vállalat.

Elengedhetetlen az ökológiai lábnyom csökkentése

„Ezzel a beruházással többek között az a célunk, hogy megmutassuk, mennyire hiszünk a megújuló energia fontosságában, jövőjében” – idézte a közlemény Gódi Attila ügyvezetőt. „Ennek egyik kiemelkedően fontos eleme, hogy a BME Elektronikus Eszközök Tanszékével partnerségben tavaly elkezdtük napelemes tetőcserepünk fejlesztését.”

A vezető úgy fogalmazott, szeretnék bizonyítani, hogy nagy feldolgozói kapacitást igénylő gyárak teljes villamosenergiaigénye is kiszolgálható napelemes rendszerekkel. „Mára egyértelművé vált, hogy az ökológiai lábnyom csökkentése a feldolgozóipari társaságok számára is elengedhetetlen követelmény.

Tudomásunk szerint a régióban működő cserépgyártók közül jelenleg csak a Terrán használ zöld energiát a cserépgyártáshoz.

Bízunk benne, hogy napelemparkunkkal jó példát tudunk mutatni a zöld gondolkodásmód elterjedéséhez.

Szabad hozzáférést adnak az iparágnak

Az erőmű legfontosabb műszaki paramétereit egy informatikai rendszer segítségével folyamatosan, online módon monitorozzák.

A későbbiekben a Terrán bólyi gyárát olyan referencia-üzemként kívánja felhasználni, melynek teljesítményadataihoz az iparág szereplőinek – ideértve akár a versenytársakat is – szabad hozzáférést adna.

(magyarepitok.hu

Olasz napilap: „Orbán Viktor lehet a kulcs”

Nem stadion – Egyedülálló klasszicista kastély újul meg Pest megyében