Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion! Már több mint százezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség

0 megjegyzések 1 megtekintés

„Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, és ennek a célnak az elérésében a koronavírus-járvány sem jelenthet akadályt” – jelentette ki Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: éppen ezért, a gazdaságvédelmi akcióterv egyik intézkedéseként, kiadhatóvá tették az eddig a nyelvvizsga hiánya miatt beragadt diplomákat. „Azok a fiatalok, akik a záróvizsgát már letették, rendelkeznek a megfelelő szakmai ismeretekkel, így hatékonyan részt tudnak venni a gazdaság további erősítésében – ami egyúttal az ő karrierjük építését is segítheti. Eddig mintegy 101 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a kormánydöntésnek köszönhetően” – mondta Schanda Tamás.

 

A Gazdaságvédelmi Akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat – emlékeztet lapunkhoz is eljuttatott közleményében a minisztérium.

A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára – a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül.

A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez. A kötelezettség elengedésének köszönhetően mostanáig több mint százezer diplomát állítottak ki, 81 ezret már át is vettek az érintettek.

A dokumentumok postai úton hivatalos iratként is kiadhatóak. Egyes esetekben – különösen a régebben záróvizsgázottaknál – az oklevél kiállításához adategyeztetésre lehet szükség. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a felsőoktatási intézmények közreműködésével mindent megtesz annak érdekében, hogy a hallgatók sikeresen folytathassák, fejezhessék be tanulmányaikat.

(magyarhirlap.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.