Az első utasokat szállító, menetrend szerinti tram-train járat hétfőn hajnali 3.30-kor gördült ki a hódmezővásárhelyi nagyállomásról.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen újságíróknak azt mondta, a tram-train kialakítása MAGYARORSZÁG LEGINNOVATÍVABB VASÚTFEJLESZTÉSE, olyan közlekedési eszköz, melyre az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban felszállva eljuthatnak egy másik város központjába. A következő vasútvillamost két hasonló helyzetben lévő város, Debrecen és Nagyvárad között hoznák létre. A fejlesztésnek a közlekedési mellett nemzetpolitikai vetülete is van, hiszen a határ két oldalán élő magyarokat kötné össze – hangsúlyozta a politikus.
Lázár János (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, a közlekedési beruházás kormánybiztosa szerint a vasútvillamos indulása történelmi pillanat a hódmezővásárhelyiek, a szegediek és az ország minden lakosa számára. A fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy MAGYARORSZÁG LEGYEN AZ EGYIK LEGJOBB HELY KÖZÉP-EURÓPÁBAN, JÓ LEGYEN VIDÉKEN ÉLNI – hangsúlyozta a politikus.
A tram-trainnel a két város központja 35 perc távolságra kerül egymástól – közölte a kormánybiztos. A Stadler által gyártott szerelvények már hibátlanul megtettek 50 ezer kilométert a villamos és vasúti pályákon. December 31-ig a beüzemelési szakasz zajlik majd.
A VÉGLEGES MENETRENDET MÁRCIUS KÖZEPÉRE ALAKÍTJÁK KI, ehhez várják az utasok véleményét. A tram-traint április közepéig ingyenesen használhatják az utazók – mondta a képviselő.
Vasúttól a villamosig
A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged-Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre.
A hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál LETÉR A NAGYVASÚTI VONALRÓL, ÉS VILLAMOSÜZEMRE VÁLTVA A VÁROSON KERESZTÜL KÖZLEKEDIK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY NAGYÁLLOMÁSIG. A tram-train vonalán közel négy kilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval, a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak.
A tram-train vonalán a Stadler által gyártott dízel-villamos hibrid CityLink járművek közlekednek. A járműipari cég 2017-ben nyert közbeszerzést nyolc szerelvény gyártására, majd a MÁV-Start 2020 júniusában hívta le a további négy járműre szóló opciót.
(origo.hu)
Add tovább!